A ferences világi rend (Budapest 1947)

Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították

De kiderült végül is az igazság s Veronika állhatatos­sága győzött. Ismét visszatérhetett nővérei közé, akik zo­kogva csókolták ruháját s azonnal megtették ujoncmes­ternőjüknek, majd később apátnőnek. Itt hamarosan sú­lyos agyvérzést kapott. Utána még néhány évig élt cso­dálatos türelemmel viselve betegségének keresztjét. 1727­ben halt meg a hősies szenvedni-tudás és türelem csodá­jaként. A Harmadikrend szentjeinek és boldogjainak névsora. Itt hozzuk, a könnyebb megtalálás kedvéért ábécé­sorrendben azokat a szenteket, boldogokat és nagyokat, akikkel könyvünkben már megismerkedtünk. A szenteket és boldogokat keresztnevükön, a többieket vezetéknevükön szedtük össze. (Tehát Harmelt a ,,h''-betűnél, Szent Erzsé­betet az ,,e" betűnél keressük!) Egyszersmind a szerző VIII. Orbán pápa rendeletének megfelelően aláveti magát az Egyház ítéletének s a „szent", „boldog" kitételek, amelyek nem szentekre, illetve boldo­gokra vonatkoznak, valamint ilyenek csodás eseményei csupán emberi hitelt érdemelnek. Rövidítések: B. Ê.: Megtalálható a „Belülvaló élet példaképei" fe­jezetben. Sz. N.: Megtalálható a „Szent nincstelenek" című fe­jezetben. A. L.: Megtalálható az „Apostoli lelkek" című feje­zetben. Ö. Sz.: Megtalálható az „Öröm szentjei" című feje­zetben. A Szent neve után következő név a szent, illetve bol­dog esetleges mellékneve, a hónap és nap neve pedig a szentek emlékünnepe az Egyházban. A függelékben hozott szenteket Szent Ferenc Atyánk Első és Második Rendjéből külön nem hoztam, mivel min­denki könnyen átlapozhatja. Angéla, Szent, Merici Ö. Sz. Május 31. Angéla, boldog, Folignói B. É. Január 4. Angelina, boldog, Marcianoi ö. Sz. Július 21. Batthyányi-Strattmann herceg ö. Sz. Bertalan, boldog, S. Geminiánói ö. Sz. December 12.

Next

/
Thumbnails
Contents