A ferences világi rend (Budapest 1947)

Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították

Borromei Szent Károly. Nagybátyja volt anyai ágon IV. Piusz Pápa. Atyja a milánói Borromei-grófok családjából származott. Már huszonhatéves korában bíboros lett. A Vatikánban az Egyház kormányzásában korát meghaladó bölcseséggel vett részt. Jelen volt a trentói zsinat döntéseinél és nagy része volt az egyházi fegyelem helyreállításában, önmegtagadása imádságos áhítatával vetélkedett. Alig pihent éjtszaka. Esténkint a tudós és erkölcseikben feddhetetlen embereket maga köré gyűjtötte s itt az egyházi tudományok föllendítéséről tudományos tervezeteket beszéltek meg. Ezeket az esti megbeszéléseket később az Egyháztörténelem is följegyezte „Vatikáni esték" címen. A trentói zsinat határozatainak elkészítésében, imáiban és áhítatgyakorlataiban barátai és munktársai voltak korának nagy szentjei: Nérei Szent Fülöp, Kantalíciói Szent Félix kapucinus testvér, akit egész Róma „Deo gratias" — Testvérnek nevezett, mivel mindenre ezt mondta, és jól ismerte Loyolai Szt. Ignác első társait is. Nagybátyja, a Pápa később a ferencesek Védnökévé nevezte ki, ekkor a Bíboros magára öltötte a Bűnbánó Harmadik Rend ruháját. Mikor Milánó érsekévé kinevezték, elhagyta Rómát és székhelyére költözött, hogy példát adjon kora Püspökeinek a székhelyen való állandó tartózkodásra. Milánói életmódja ferencesen szegény volt. Asztalánál mindig néhány szegényt vendégül látott. Hatalmas egyházmegyéjének minden plébániáját meglátogatta, hogy a népet és papságot javítsa, ahol kellett. A szerzetesekre is gondja volt, akiknek kolostorait is meglátogatta egyházmegyéjében. Az Egyház jogaiért szüntelenül harcolt. Tartott egy tartományi zsinatot, amelyben üdvös határozatokat hozott Lombardia egyházmegyéjének. Amikor Milánó közelében kitört a pestis, Milánó kormányzója és a lakosság nagy része elhagyta a várost. Ö azonban a kórház ápolóiul a kapucinusokat rendelte s mindenét a kórház betegeinek adta. S ő maga engesztelő körmenetet vezetett Milánó utcáin mezítláb, kötéllel a nyakán és igen nehéz kereszttel a vállán. Ezután enyhült a járvány s nemsokára meg is szűnt. Egyszer merényletet is követett el ellene egyik tisztviselő, akit a kötelességeire figyelmeztetett. Szerencsére a merénylet nem sikerült. Szt. Károly nemeslelkűen megbocsátott neki.