Dr. Balanyi György: Assisi Szent Ferenc a demokrácia hőse (Budapest)

I. Előzmények

tásban részesítettek, könnyű elgondolnunk, hogyan fogadták az országutak elesett, nincstelen vándorait. A közhit általában azt tartotta a szerzetesekről, hogy csak kapni akarnak, adni ellenben nem. Herbord bencés szerzetesnek, Szent Ottó bambergi püspök (t 1139) életírójának szavai találóan jellemzik a helyzetet: „Akik hallják ezt, joggal gondolhatják magukban, hogy mi szerzetesek ravasz számítással hízelgünk a gazdagoknak és dicsérjük bőkezűségüket, mely mások iránt is nagy ugyan, de mégis irántunk, szerzetesek iránt legnagyobb. Rólunk mondogatják ugyanis: Csak arra van engedélyük, hogy elfogadjanak valamit, de arra, hogy adjanak is, már nincsen. Mert mindig készségesebbeknek találnak bennünket az elfogadásra, mint az adakozásra/'

1

1 Ilyen körülmények közt nem csodálhatjuk, hogy a vallási igényeikben többoldalúakká és gazdagabbakká vált hívő tömegek nem tudtak többé a régi bizalommal tekinteni a régi eszményektől olyannyira eltért papságra. A hivatalos Egyház és a gondjaira bízott hívők egy része között fájdalmas szakadás támadt, mely az évek múlásával mindig szélesebbre tágult; annál inkább, mivel a fejlődés általános iránya is errefelé haladt. Míg ugyanis az invesztituraharc forró napjaiban a reformpárti papság a világiakkal összefogva küzdött az elhatalmasodott visszaélések ellen s a pataria tagjai Milanóban és egyebütt éppen egyházi biztatásra indítottak késhegyig menő harcot a simoniás és nős papok szentségi szolgálata ellen, a győzelem kivívása után nagyot változott a helyzet és a szövetségesek útjai hosszú időre elváltak egymástól. A hierarchia keretei megmerevedtek s a kormányzó és kormányzott egyház körvonalai egyre élesebb vo1

1 Berbordi vita Ottonis Eppi Babenb. MGH. SS. XX. 706. 1. 16