Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc és szent Domonkos

,93 azonnal szól rendtársainak és megpróbálja rábeszélni őket. De kevéssel rá azzal a hírrel kénytelen visszatérni, hogy testvérei hallani sem akarnak az eddig járt ösvény elhagyásáról. „Látod, Domonkos testvér — mondja erre szent Ferenc — az Úr azt akarja, hogy a két rend külön maradjon a világban és így senki se vonhassa ki magát a bűnbánattartás kötelessége alól. Mert vannak emberek akik nem bírják állandóan az olajos ételeket, ezeknek az én rendembe kell lépniök. De viszont vannak olyan hideg természetek is, akik nem bírják el saru nélkül, miként én tervezem, ezeknek tehát a te rendedre lesz szükségük." A beszélgetés végeztével a két szent egymás elé borul és kölcsönösen engedelmességet fogad, amiből az író siet levonni a tanulságot, hogy a két rend tagjainak is olyan őszintén kell egymást szeretniök, mint atyáik szerették. Mint látjuk, az elbszélés közeli rokonságot mutat a Hugolin házába lefolyt jelenet befejező részével. A két rend egyesítésére vonatkozó ajánlat és az egymás iránt érzett nagyrabecsülés lelkes kitörése, mintha csak az ott megpendített gondolatok továbbszövése volna. De ezenkívül még más ok is tiltja, hogy a jelenetet mindenestől költői kitalálásnak vagy legendás kiszínezésnek minősítsük: s ez szent Ferenc felelete. Mindkét nyilatkozata, a rendjére és a különállásra vonatkozó, annyira tipikus, annyira megfelel legbensőbb gondolatának és legegyénibb törekvésének kinyilatkozása, hogy a késői kompilátor előtt okvetlenül elsőrangú forrásból merítő feldolgozásnak kellett feküdnie. így csak azírhat, aki teljesen beleélte magát hőse gondolatvilágába vagy aki előtt készen feküdt az anyag. Ezért nem merjük a történetet mindenestül a legendák