Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)
Szent Ferenc és szent Domonkos
,77 netírójának szintén tudnia kellett róla. Hogy ennek ellenére Hugolin és szent Ferenc beszélgetésének ismertetésénél 1 még sem említi szent Domonkos jelenlétét, annak bizonyára csak szubjektív oka van. Talán azt akarta, hogy minden fénysugár hősünk alakjára vetődjék, talán félt a két rend között dúló viszály elmérgesítésétől. Bármiként áll a dolog, a körlevél megismétlése eleve élét veszi minden következtetésnek, melyet az életrajz hallgatásából a találkozás történeti hitelessége ellen vonni lehetne. 2 Hogy szent Domonkos első életírói: bold. Jordán (1223.), Fernandi Péter (1242.) és Konstantin (1244.) egyáltalában nem szólnak a poverellóval való barátságról, azon annál kevésbbé csodálkozhatunk, mivel Jordán Libellus de initio ordinis Praedicatorum-ja épen a kérdéses időközből nagyon kevés konkrét eseményt ölel föl, a belőle merítő Ferrandi és Konstantin pedig csak a csodák számának növelésére vetnek ügyet. 3 Hallgatásukból már csak azért sem lehet érvet kovácsolni, mivel az időrendben utánuk következő Trienti Bertalan nyíltan bizonyságot tesz a rendalapítók barátsága mellett. Legendája 13. fejezetében ugyanis ezt írja: „Ugyanezen időben élt szent Ferenc, aki a kisebb testvérek rendjét alapította. Szent Domonkos oly nagy szeretettel csüggött e testvéren, hogy mindenben egyet akart és egyet nem akart vele." 4 1) Legenda s. Franc. III. 5. S. Bonaventurae Legendae duae de vita s. Francisci seraphici ed. a op. collegii S. Bon. Ouaracchi, 1923. 62, 1. 2) Altaner B.: Beziehungen i. h. 8. 3) U. o, 7. s k. 1. 4)Claruit eisdem temporibus sancius Franciscus, qui ordinem fratrum minorum instituit et tanta caritate huic sanctus Dominicus coniunctus fűit, ut idem velle et idem nolle esset utrique. Altaner B.: Der. hl. Dominikus. Untersuchungen und Texte. Breslau, 1922. 233. 1.