Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc és szent Domonkos

,69 tehát szinte magától tolul ajkára a kérdés : Minő viszonyban állott egymással e két nagy szellem ? Ismerték-e egymást? Hatottak-e egymásra? Es ha igen, milyen irányban és terjedelemben ? Mindeme kérdések valóban századok óta foglalkoztatják a történetírást, de mindezideig nem nyertek kielégítő megoldást. E meddőségben azonban nem annyira a tárgy immanens nehézsége, mint inkább holmi melléktekintetek hozzáelegyítése a bűnös. A franciskánus és dominikánus történetírás Waddinggal

1 és Echard-ral

2 mindjárt megindulásakor polemikus irányba terelte a tárgyalást. Helytelenül presztízskérdésnek minősítette a hatás nyomozását és ennek megfelelően a túlzott igenlés, illetve a merev tagadás álláspontjára helyezkedett. A franciskánusok váltig abban fáradtak, hogy a szegénység kérdésében szent Ferenc egyszerű függvényeként tüntessék föl szent Domonkost, holott a dominikánusok még a hatás lehetőségét is tagadásba vették. A Hase

3 és Voigt

4 föllépésével meginduló profán kutatás viszont a kritika túltengése miatt nem tudott kielégítő eredményre jutni. E hiperkritikus irányzat, melynek legtipikusabb terméke Tamassia professzor képtelen állításoktól hemzsegő könyve, S. Francesco d'Assisie la sua leggenda,' egyrészt túlhajtott szkepszisében, másrészt meg történelemellenes szubjektivizmusában a legegyszerűbb és legtermészetesebb kutatási elveket is megcsúfolta *) Annales minorum I. 1219 n, 5, 2) Quétif-Echard: Scriptores ordinis Praedicatorum. I. k. Lutetiae Par. 1719. 77. s kk. 11. 3) Franz v. Assisi, Leipzig, 1856. 4) Die Denkwürdigkeiten des Minoriten Jordanus v. Giano. Abhandlungen d. kgl. sächs. Gesellschaft d. Wissenschaften. V. Leipzig, 1870. 6) Padova, 1906,