Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Anima Franciscana

4 alakjára. Itt nincs különbség hívő és hitetlen, tudós és tudatlan, gazdag és szegény, ifjú és öreg között: a maga felfogása és a maga értékelésmódja szerint mindegyik eszményt, követendő példaképet lát a szentben, kihez csak tisztelettel és hódolattal illik közelednie. Honnét ez a ritka egyértelműség? Mi magyarázza ezt a páratlanul erős tartós érzelmi reszonanciát? A feleletet megadja az ünnep jellege. Mert a ferences jubileum élesen elüt minden más jubileumtól. Ez nem az ész, hanem a szív ünnepe. Isten kis szegényé iránt tanúsított hódolatunk nem a carlyle-i értelemben vett hősnek, nem a korszaknyitó nagy embernek szól, kiben a képviselt eszmék grandiózus arányai homályba vonják, elmossák az emberi vonásokat, hanem elsősorban az embernek, kinek arca páratlan életteljességgel és kedvességgel mosolyog ránk a messze századok távolából. Szent Ferenccel szemben a nagy embereknek szokványosán kijáró feszes tisztelet helyén a kedves ismerőst és a bizalmas jóbarátot megillető meleg szeretetei érezzük. És ez természetes. Mert Szent Ferenc minden parányi életmegnyilvánulásába annyira beleleheli egész lelkét, annyira beleviszi egész egyéniségét, hogy minden tettéből az egész poverelló bontakozik elénk. Csak föl kell lapoznunk szépséges legendáit s nyomban ott látjuk magunk előtt az élő, tanító, dolgozó, imádkozó, ujjongó és szenvedő Szent Ferencet. Szinte érezzük jelenlétét, látjuk finomszövedékű alakját s halljuk behízelgő szavát. Mintha mi is ott ülnénk az esti tűz mellett bizalmas barátainak körében, egyéniségének varázsa ellenállhatatlanul vonz s önkénytelenül tiszteletre és csodálatra költ bennünket. Itt nin-