Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc műve

39 formálta a középkori társadalom arculatát. De ugyanezt a benyomást nyerjük a profán történetírók műveiből is. Ők is az elragadtatás hangján szólnak a szent patriarcháról és lelkes ditirambusaikkal még gazdagabbá színezik a rendi hagyomány egyértelmű tanúságtételét. Az egykorú és közel egykorú irodalmi köztudatban tehát szent Ferenc már mint korszaknyitó nagy egyéniség él. Napsugaras alakja úgy bontakozik elénk a legendák bájos világából, mint egy boldogabb és termékenyebb kor megindítója. Es a modern kutatás nem hogy megdöntötte volna, ellenkezőleg mindenben megerősítette, sőt egyben és másban még nyomatékozta a kortársaknak inkább ösztönszerű megérzésen, mint az események áttekintésén nyugvó ítéletét. A bizonyító tények egész sorával támasztotta alá Renan megállapítását: az evangelium világbalépése óta senki mélyebb és egyetemesebb hatást nem gyakorolt a keresztény világ fejlődésére, mint az assisi koldus. Pedig szent Ferenc nem volt reformátor a szó hagyományos értelmében. Pillanatra sem jutott eszébe az egyház és társadalomjavító próféta szerepében tetszelegni. Makacs gőggel nem helyezkedett szembe az Egyház tanító tekintélyével, mint ahogy nem hirdetett új gazdasági és társadalmi elméleteket s nem dolgozott új intézmények kitervezésén és meggyökekereztetésén. De nem is tellett volna ki tőle ilyesmi. Hiszen lelki alkatából annyira hiányzott minden teoretizáló hajlam, másrészt meg életét annyira kitöltötte Istennek szolgálata, hogy sem kedve, sem módja nem volt holmi elvont problémák bogozgatására. És hogy ennek ellenére mégis reformátorrá, a középkor leg-