Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Assisi szent Ferenc műve

36 képen az egyensúly: a túltengő intellectus elnyomta az akaratot. A kinyilatkoztatás isteni forrásaitól mind messzebbre távolodó tudomány szkeptikussá, hitetlenné neveli a lelkeket, sivárrá, kiégetté teszi a szivet: értelmi ismeretet ad bőven, de a szív boldogsága árán. Es a modern ember érzi helyzetének kínzó fonákságát. Feltűnik előtte szent Ferenc megdicsőült alakja, mely csupa fényből, csupa napsugárból van szőve; látja kemény önmegtagadásának nyomait,, megcsodálja lelkének fenséges lendületét, megérzi a szivéből kiáradó szeretet melegét, elbűvölten hallgatja dalait: látja, hallja, érzi, de nem érti. Pedig próbálja megközelíteni lelkét, elemzi tudományos módszerekkel, a modern psychologia törvényeivel és még sem bírja megérteni. Boldogtalanságának érzete könynyet sajtol szemébe; kétségbeesetten kiált fel: „Mit ér nekem, ha ismerem az égi testek titkait, ha kilestem a természet törvényeit, ha tudok mindent, mi előttem történt, ha tudományom a magas égből lehat a föld mélyéig, de mellette boldogtalan vagyok ? íme, itt van ez az örökké daloló koldússzegény szerzetes. Ez nem gazdag, nem hatalmas, nem tudós és mégis, közelében még a levegő is túlvilági boldogság és megelégedés párázatával telített. Mutassatok nékem utat hozzá, adjatok nékem egy szikrát az ő hitéből, az ő miszticizmusából, hogy valahára az én elgyötört szivem is megízlelje a valódi boldogság édességét!" Nos hát, ha igazán tiszteljük szent Ferencet, úgy terjesszük szellemét! Menjünk oda, értessük meg az egymás vesztére törő társadalmi osztályokkal, az önmagával meghasonlott, boldogság és bensőséges lelki élet után lihegő modern emberrel: Atyámfiai, ha boldogok akartok lenni, ne csak földi