Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Anima Franciscana

18 retet hősi tetteinek végeláthatatlan sorozatával szövi át. Megtérését a szegények babusgatásával és a társadalom szerencsétlen kitagadottjainak, a bélpoklosoknak ápolásával kezdi s azontúl nem ismer nehéz, vagy visszataszító szolgálatot, melyet embertársaiért készörömest magára ne vállalna. Szeretete egyformán nyitva áll minden ember számára. Az ismeretlent, kiről nem tudja, honnét jön és hová megy, az idegent, ki más nyelven beszél, mint ő, sőt az ellenséget, aki talán vesztére tör, époly szeretettel öleli keblére, mint testvérét, barátját vagy földijét.

1) A montecasalei erdő útonállóinak ugyanolyan melegséggel beszél szívökre, mint a rivotortoi és porciunkulai meghitt baráti körnek. Mert ajkán sohasem hal el a szó. Szüntelenül bátorít, vigasztal, becéz vagy korhol, ahogy épen a szükség kívánja. A pihenni és betelni nem tudó szeretet bölcs tanításokban és érett élettapasztalatról tanúskodó tanácsokban szakad föl szívéből és árad át közelebbi és távolabbi környezetére. Ajkánál csak keze készségesebb az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására. A betegekkel és a bélpoklosokkal élte fogytáig megtartja a megtérése kezdetén kötött nagyerős barátságot. Senki sem tudja őket több szeretettel és bensőséggel ápolni, mint ő. De ugyanígy van a szegényekkel is. Bárhol találja őket, sohasem hagyja őket alamizsna nélkül. Ha mása nincs, ruháját ajándékozza oda nekik s maga inkább didereg, fagyoskodik, semhogy üres kézzel legyen kénytelen elutasítani a bizalommal hozzáfordulót. De hogyan is tudná ezt megtenni, mikor minden koldusban a szegény és alázatos Krisztust látja! Szent Ferenc irgalmas szeretetének egyik sajá1) Tocco i. m. 141. 1.