Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Anima Franciscana

16 vezetteti magát a város főterére és közben az egyik testvérrel folyvást ezt kiáltatja: „íme nézzétek a híres nagyevőt, hogy felhízott a tudtotok nélkül megevett csirkék húsán."

1) És mindezt azért, mert úgy érzi, hogy azzal, hogy betegségében néhányszor csirkehúst evett, bűnt, képmutatást követett el. A keresztény aszketika gazdag történetében valóban nehéz mását találni ekkora önmegalázásnak. De még az önszeretetnél is súlyosabb kölönce a fölfelé törekvő, szárnyalni kívánó léleknek elválhatatlan kenyeres pajtása: a test, mely fékezetlen ösztöneivel és lázadó vágyaival minduntalan külön utakra, tiltott ösvényekre csap. Szent Ferenc teljes tudatában van ennek s ezért mindjárt megtérése után kemény igába fogja testét. Ellenmondást nem tűr részéről s a lázadás legkisebb jelét kegyetlen szigorúsággal bünteti. Nem ura, hanem kíméletlen zsarnoka a szegény szamártestvérnek. Sanyargatására a legagyafurtabb módokat eszeli ki. Leleményessége e téren épúgy kimeríthetetlen, mint mohósága az önmegalázás alkalmainak vadászásában. Keménysége a modern kor ideges és elpuhult gyermekének szemében sokszor talán érdességnek tűnik fel; a konvencionális prüdéria meg egyenesen megbotránkozik rajta. Pedig nincsen igaza. Mert bármily furcsa esetek ötlenek elénk a legendák olvasása során, a szent szeretetreméltó naivsága mindig a természetesség és a magától értetődés illedelmes fátylát veti rájok. Sokszor meg a költőiség aranyos zománcával vonja be őket. Avagy képzelhetünk-e kedvesebbet és poetikusabbat a sarteanoi jelenetnél ? A rendetlen vágyaktól zaklatott szent egy hirtelen l) 1 Cel. 54. s k, 1. Spec. perf. c. 61.