Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Anima Franciscana

12 anélkül, hogy legalább gondolatban át ne élné és keserves könnyhullatással meg ne siratná az Üdvözítő keserves kínjait. A passió Domini gondolata állandóan ott settenkedik a szent patriarcha tudatában és sokszor ürmöt csepegtet legédesebb örömeinek kelyhébe. A széles jókedv akárhányszor váratlanul sírásra fordul nála és az ujjongó öröm a szenvedő Krisztus iránt érzett részvét könnyeibe fullad. Sokszor az emberek előtt sem tud parancsolni könnyei árjának. így egy alkalommal a Santa Maria degli Angeli közelében jártában hangosan felzokog és amikor egy jószívű ember sírásának okát tudakolja tőle, ő így válaszol neki: „így kellene végesvégig járnom a világot és tartózkodás nélkül siratnom az én Uram kínszenvedését."

1) Lassankint valóságos lelkiszükségletté válik nála az Úr szenvedésének átélése. Igazi Passionsminne fejlődik nála, mely által- meg általjárja egész lényét s kiütközik egész életberendezésén.

2) Ez a szenvedélyes Passionsminne ott fent az Alverna ormán a stigmatizáció szent misztériumában nyeri természetfeletti megpecsételését, mely izzó szeretetét szeráfi lángolássá fokozza. Az anima Franciscana alapvonása tehát a tökéletes Istenbe-temetkezés, szabatosabban szólva a szenvedélyes Krisztus-szeretés. Többi jellegzetes vonása is mind ebből fakad vagy ebbe torkollik bele. így mindjárt legszembetűnőbb ismertető jegye: a legteljesebb szegénység és a legmesszebbmenő lemondás. A poverello nyomban megtérése után messze ellök magától vagyont, jólétet, családot, egészséget, *) Spec. perf. c. 92. 2) V. ö. : Imle F. : Die Passionsminne im Franziskanerorden. Werl i. W. 1924. 9. s kk. 11.