Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc harmadrendjének alapítása

,Ill hitvallója, szent Ferenc, ezen rend alapítója szóval és példával egyként megmutatta az Istenhez vezető ösvényt s fiait a szent hit őszinteségével nevelgette". 1 Egy évvel később, 1290. aug. 8-án meg így ír: „Miután ama dicsőséges hitvalló, szent Ferenc . . . amint megalapította a bűnbánó testvérekről nevezett rendet, melyben feltárta az üdvösség kiérdemlésének útját . . ." 2 Az egykorú és közel egykorú források tehát egyértelműleg mind a mellett tanúskodnak, hogy szent Ferenc tényleg három különálló rendet alapí­tott s így a Sabatier, illetve már Müller Károly 3 által feltételezett nagy világi jellegű testvérület, mint az egész franciskánus mozgalom közös kiinduló­pontja, a valóságban sohasem létezett. Szent Ferenc műveinek, különösen végrendeletének és a szem­és fültanú Vitry Jakab feljegyzéseinek figyelmes át­tanulmányozása ugyanerre az eredményre vezet. Egyikben sem találjuk semmi nyomát annak, mintha a szent valaha, akárcsak mulólag is, a hagyomá­nyos kereteket elvszerűleg mellőző s az egyház szándékaival és törekvéseivel tudatosan vagy öntu­datlanul szembehelyezkedő alakulat létrehozására gondolt volna. 4 1) Ideoque gloriosus Christi confessor B. Franciscus huius ordinis institutor viam ascendendi ad Dominum verbo pariter et exemplo demonstrans, ipsius sinceritate fidei suos filios erudivit. Sbaralea i. m. IV. k. 94. 1. Potthast i. m. 23044. 2) Cum itaque ille gloriosus beatus Franciscus Confessor eximius . . . quemadmodum ordinem instituerat poenitentium titulo insignitum, in quo normám tradidit promerendi aeterna . . . Sbaralea i. m. IV. k. 167. 1. Potthast i. m. 23355. 3) Die Anfänge des Minoritenordens und der Bussbruder­schaften. Freiburg i. Br., 1885. 4) Goetz W. : Die ursprünglichen Ideale des heil. Franz v. Assisi. Hist. Vierteljahrschrift. 1903. 19. s kk. 11. Hefele H, :

Next

/
Thumbnails
Contents