Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Dakó Péter: A falu, amelyet szeretünk
A FALU, AMELYET SZERETÜNK ményvezetőkkel együtt megállták a helyüket; teljesítették azon kötelezettségeiket, amelyeket a község lakói, a törvények megkívántak részükről. A községben az elmúlt néhány évben bevezetett új gazdasági koncepció, a takarékos gazdálkodás, a pénzügyi egyensúly megteremtése a már említetteken kívül számos más, említésre méltó fejlesztést tett lehetővé. A római katolikus templom 2003-as helyreállításának mintegy befejezéseként 2008-ban felújították a templomkertet, az evangélikus templom renoválása néhány évvel később, 2013-ban történt meg. Befejeződött az iskola tetőtérének beépítése, új tantermeket alakítottak ki, játszóhajó és sziklakért készült az iskolaudvaron. Megépült a gyaloghíd a Szent László patak felett a sportpálya és az iskolaudvar között, felújították a szabadtéri színpad tetejét. A következő évben az iskolai parkoló mellett járdát és két pihenőt alakítottak ki. A könyvtár 2010-ben „fiatalodott meg", amikor a 200 éves épület új nyílászárókat kapott, elektromos hálózatát teljesen korszerűsítették. A községházán 2007-ben önálló pénztári helyiséget alakítottak ki, 2010-ben egy új irodával is bővült a hivatal. A sportpálya fejlesztése során, 2012-ben a labdafogó háló és az edzőpálya világítása készült el, új kapukat szereztek be. Átadták a felújított tornatermet is, amelyHANGYA NAPOK, 2011 [Juhász Csaba felvétele) A FELÚJÍTOTT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE 2013-BAN (feol.hu) 231