Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Czetz Balázs: Nehéz esztendők. A diktatúra kiépítésének árnyékában
Nehéz esztendők a diktatúra kiépítésének árnyékában Az MDP megalakulásakor megfogalmazott programnyilatkozatában már nyíltan deklarálta egy új függetlenségi front megalakításának szükségességét, amely a népi egység politikai tömegszervezeteként funkcionált volna, felváltva a demokratikus pártok többé-kevésbé laza koalícióját.345 Az erre a célra létrehozott Magyar Függetlenségi Népfront 1949. február 1-jén alakult meg Rákosi Mátyás elnökletével. A szövetség tagjai az MDP mellett, az FKgP, az NPP, a Magyar Radikális Párt, a Független Magyar Demokrata Párt, a szak- szervezetek, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (MINSZ), a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) és az MNDSZ voltak. A népfront megalakítása a közelgő választások előkészítését szolgálta. Az országgyűlés feloszlatása 1949. április 12-én történt meg. Ekkorra a két évvel korábban megválasztotthoz képest alaposan átalakult a parlament összetétele. A korábbi tíz párttal szemben már csak hat létezett, a 411 megválasztott képviselőből 1949-re csak 249 tagja maradt az országgyűlésnek. A május 15- én tartott választásokat ismét alapos előkészületek előzték meg. Az MDP Központi Vezetősége célként fogalmazta meg, hogy az új képviselők 70 százaléka a párt tagjai közül kerüljön ki, és a többiek is fenntartás és ellenvélemény nélkül fogadják el a párt álláspontját. Tekintve, hogy a jelölteket a népfront állította, a kívánatos kontroll minden esetben megvalósult. Ilyen előzmények után is, bár a választások kimenetele nem lehetett kétséges, az MDP komoly erőket mozgósított a választók meggyőzésére. Korlátozták - sőt vidéken tiltották - a pártok önálló tömeggyűlését, saját arculattal, plakáttal, akciókkal sem léphettek föl, továbbá a kampányra fordítható 12,7 millió forint fölött is az MDP delegálta népfrontbizottság diszponált.346 Országosan 16 választókerületet alakítottak ki, Fejér megye a korábbi választásokhoz hasonlóan a Fejér-Komárom-Esztergom kerülethez tartozott. Ebben a kerületben a népfront listáján 41 fő szerepelt Dobi Istvánnal és Olt Károllyal az élen. Mindezen körülmények mellett nem is csodálható, hogy a választások az MDP eredeti elképzelései szerint alakultak. A Fejér-Komá- rom-Esztergom megyei szavazókörzetben a 291.314 szavazatból (ez az ösz- szes szavazatra jogosult 94,64 százaléka) 280.919-en szavaztak (az összes szavazat 96,43 százaléka) a népfront jelöltjeire és csupán 7942-en (2,72 százalék) a népfront ellen, míg 2453 (0,84 százalék) érvénytelen szavazat volt.347 Tordason, a május 15-én reggel 7 órától, délután 15 óra 20 percig tartó sza345 Izsák, 1998. 25. p. 346 Feitl, 1994. 286-287. p. 347 Czetz, 2011. 38. p. 175