Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Czetz Balázs: Nehéz esztendők. A diktatúra kiépítésének árnyékában
Nehéz esztendők a diktatúra kiépítésének árnyékában aljának bontották ki. A helyreállítás becsült költsége 7000 pengőt tett ki. Egyéb tekintetben a károk hasonlítottak a többi szövetkezeti épületben felmértekhez: ajtók ablakok hiányoztak, a cserépfedést elhordták, a kilincseket, berendezési tárgyakat, szanitereket ellopták.306 Akárcsak az ország összes településén, 1945-ben Tordason is kötelezően szovjet emlékművet kellett emelni. Erre a célra a falu a vármegyei alapból 30.000 pengőt kapott. A településen összegyűjtötték a háború idején különböző helyeken eltemetett halottakat, ennek során egy főt exhumáltak a Hangya-telepen, a kastély előtt nyolc főt, és kettőt a hősi kertből. A településen eltemetett szovjet hősi halottak száma összesen 28 volt, akiket a Dreher kastély előtt földelték el, itt került kialakításra az emlékmű is.307 A szovjetparancsnokság 1945 őszén a katonákat exhumáltatta és a Martonvásáron kialakított orosz temetőben helyezte őket végső nyugalomra.308 A nyugati államok nyomására, 1945 augusztusában a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov marsall felszólította az Ideiglenes Nemzeti Kormányt a választások kiírására, amelyet 1945. november 4-én tartottak meg. Magyarországon ehhez fogható demokratikus választás addig még nem volt. A választáson minden huszadik életévét betöltött magyar állampolgár választhatott és választható volt. A korábbiakkal ellentétben semmilyen műveltségi és vagyoni cenzust sem alkalmaztak, és megszűnt a nemek közötti különbségtétel is. A választásokból kizárták a feloszlatott 306 MNL OL Z 1385. 86. 937. 307 MNL FML V. 176b/28. 308 MNL FML V. 176a 1946. október 19. 159