Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Czetz Balázs: Nehéz esztendők. A diktatúra kiépítésének árnyékában
TORDAS A lezuhanást követően a környező települések lakói a géproncshoz mentek, ám segíteni már nem tudtak. A roncsokat a gyúrói leventék és a váli, valamint a martonvásári csendőrök őrizték. Az elhunyt repülősöket - akik közül csak hetet sikerült név szerint azonosítani - előbb Gyúró község küldői református temetőjében temették el, majd 1946 októberében a budapesti Amerikai Katonai Temetőben helyezték végső nyugalomra. Ugyanezen légi harcban, ahol a bombázó lezuhant, egy amerikai vadászgép is találatot kapott. A repülő két részben ért földet, pilótája katapultált ugyan, de a gépétől mintegy kétszáz méterre a földbe csapódott és szörnyethalt.294 Az amerikai veszteséglista alapján ezen a napon nyolc P-51-es vadászgép zuhant le Magyarországon. A nyilvántartások szerint - a lezuhanás helyét és körülményeit figyelembe véve - majdnem egyértelműen kizárható ezek közül hat gép. A fennmaradtak közül Thomas S. Sharp főhadnagy P-51B típusú 42- 106650-es számú vadászgépe és Norris J. C. hadnagy P-51B típusú 43-6650- es számú vadászgépének lezuhanása valószínűsíthető Tordas környékén.295 A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101-es Vadászezredének 101/1. vadászrepülő századában szolgáló 22 éves Szikora Pál László szakaszvezető 1944. július 2-án Vereb térségében igazoltan lelőtt egy P-51-es vadászgépet. Feltehetően ez a gép zuhant le Tordas és Gyúró között.296 A Budapest környéki légi csatákat követően, 1944 decemberében a szárazföldi hadmozdulatok is elérték Fejér megyét. A Tolbuhin marsall vezette 3. Ukrán Front csapatai a Budapest körülzárásáért folytatott hadműveletek során 1944. december 3-án léptek a megye területére. A rendkívül heves harcok során Székesfehérvár elfoglalása és Budapest átkarolása volt a szovjet erők célja. Ezeknek a harcoknak a részeként a 46. szovjet hadsereg 10. gárda-lövészhadteste és a 18. szovjet harckocsihadtest harckocsijai december 22-én megközelítették a Margit-vonal harmadik védőövének állásait Csákvár, Vértesacsa körzetében. Ezzel egyidejűleg a 18. harckocsihadtest 110. harckocsidandárjának páncélosai a 37. gárda-lövészhadtest katonáival együtt átkeltek a Váli-vízen és elfoglalták Kajászószentpétert. Innen a főerők Tordas irányába törtek előre és bevonultak oda, majd tovább haladtak Gyúró irányába. A támadást végül a 8. német páncéloshadosztály 10. harckocsiezredének páncélosai állították meg Tabajd déli részén. A szovjet támadó erők egy kisebb csoportja Kajászószentpéterről Martonvásár felé for294 Dakó, 1999. 295 MACR 6798. és MACR 6802. 296 Pataky, 1992.108 p. 154