Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Czetz Balázs: Két "világégés" között

Tördas nevével fémjelzett politikai és gazdasági konszolidációs folyamat eredményei megnyugvást és kiszámíthatóságot hoztak nem csak az ország, hanem Tor- das életében is. A szétzilált közigazgatás újra működni kezdett és igyekezett a település életét rendes kerékvágásba terelni. Az első világháborút követő időszakban a különböző politikai rendszerek két alkalommal is nekivesel­kedtek a mind kínzóbb földkérdés rendezésének. Egyik megoldási kísérlet sem járt kielégítő eredménnyel, viszont az elsősorban földművelésből élő né­pesség részéről továbbra is jogos igényként jelentkezett a földbirtokszerkezet megváltoztatása. A kérdés megoldására született meg az 1920. évi XXXVI. törvénycikk „a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről". A Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter nevével fémjelzett, a köz­tudatba csak Nagyatádi-féle földreformként bekerült intézkedés, ha alapvető célját nem is teljes mértékben érte el, mégis 1848 óta példátlan mértékben avatkozott be a földbirtokok magánjogi viszonyaiba. A törvény deklarált célja volt: „hogy a magyar földbirtok megoszlását helyesebbé tegye. Evégből ez a törvény a lehetőséghez képest előmozdítja a földszerzést főleg azok részére, akik a föld gondos és szorgalmas mívelésére képesek is és hajlandók is, de eddigi viszonyaik kö­zött önhibájukon kívül földhöz nem juthattak." A reform eredménye­ként az ország földterületének 8,5 százalékát osztották fel, összesen 1 275 548 katasztrális holdat. Tordason a képviselő-testület 1921. november 23-án hozott ha­tározatot, amelyben leszögezték, hogy „a földbirtokreform keresz­tülvitelét illetve megindítását közér­dekből kívánatosnak tartja".249 A településen a Nagyatádi-féle földreform keretében kiosztásra került mindösszesen 274 kataszt­rális hold szántó és három kataszt­rális hold házhely.250 Az urada­249 Uo. 1921. november 23. 250 Fejér vármegye címtára, 1931. 397. p. 106 (Közli: Wűnscher,1943. 366. p)

Next

/
Thumbnails
Contents