Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Kisapostag évszázadai
Kisapostag története A szerződés azonban az egyházaiak részéről soha nem lépett hatályba, ugyanis az 1848. évi IX. törvénycikk elrendelte a jobbágyfelszabadítást és az úrbéres földek szabad paraszti megváltását; Kisapostag bérlői a pusztát úrbéresnek tekintették, ezért nem fizették tovább a földbirtokosoknak járó haszonbért. Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc idején Kisapostag környékén jelentős hadmozdulat nem történt, az ellenséges katonák azonban eljutottak erre a vidékre is. Az egyházai elöljárók panaszából kiderül, hogy a rév „részint felégettetvén, részint kipukkasztatván [...] a korcsma kiraboltatván, bora a horvátok által megsemmisítetvén ”.68 A dokumentum alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a kisapostagi kocsmáról van-e szó. A szabadságharc leverését követően, 1852-ben a birtokosok perbe hívták az egykori bérlőket arra hivatkozva, hogy a pusztát allodiális birtoknak kell tekinteni, vagyis az uraság saját kezelésében állt. A puszta és a regálék után elmaradt haszonbér fejében 10 120 forintot követeltek az egyházaiaktól. Egyháza elöljárósága 1852. június 4-én azzal a hittel jelent meg a Pesti Császári Királyi Megyetörvényszék előtt, hogy Kisapostag úrbériségét korábbi rendeletekkel igazolni tudják, a regálékra vonatkozóan pedig meg tudnak egyezni, így nem lesz per az ügyből. Várakozásaikban azonban csalódniuk kellett s az évtized végéig elhúzódó pereskedés vette kezdetét. A periratokban ugyan mindegyik földbirtokost nem nevezik néven, de annyi kiderül, hogy a Rudnyánszky és Festetics család mellett Máriássy Ödön, valamint Thúroczy József örökösei voltak érintettek. A felperes földesurak szerint a Kisapostag úrbériségére vonatkozó 1775-ben, 1777-ben, 1781-ben, 1784-ben és 1785-ben kiadott rendeletek nem léptek hatályba, hanem az alperes települést az 1734. évi szerződés által biztosított jogaikban hagyták meg. Az egyházaiak védekezése szerint 1785. május 6-án hét esztendőre szóló szerződést kötöttek, ami egyértelműen úrbéri jellegű volt. A helytartótanács jóváhagyta ezt a megállapodást, igy érvénybe lépett Kisapostagon az úrbériség. A felperesek szerint ez a contractus szabott ideje miatt ideiglenes volt, ezért szó sem lehetett úrbériségről. Az alperesek Mária Terézia úrbérrendeletére hivatkoztak, miszerint az ideiglenes szerződések is úrbéresnek számítanak, viszont elismerték, hogy Kisapostagnak az egyházai határba történő 1775. évi bekebelezését kimondó rendelet után a helytartótanács örökös szerződés megkötését szorgalmazta, azonban az egyházaiak arra nem voltak hajlandóak. A korábbi földbirtokosok 1799-től bemutatták a haszonbérleti szerződéseket, igazolandó, hogy azokban nincs nyoma az úrbériségnek. Az alperesek szerint ezek a szerződések hivatalosan érvénytelennek számítottak, mert a vármegye törvényhatósága felé nem terjesztették fel, így azokat nem is hagyhatták jóvá. Az 1847-ben megkötött contractus azonfelül formai hibákat is tartalmazott, ugyanis Egyháza részéről senki, míg a birtokosok közül mindössze ketten hitelesítették. A felperesek további érvként hozták fel az 1828. évi összeírást; ekkor egyes egyházai emberek azt vallották, hogy Kisapostagot ők vet42
