Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)

Czetz Balázs: Kisapostag a két háború között

Kisapostag a két háború között

A nemzetiségi ellentétek az idők folyamán, ha lassan is, de csillapultak, ám még 1927-ből is ismert olyan jelentés, amelyben a kisapostagi „tót” lakosság elégedetlensége olvasható ki. Az ebben foglaltak szerint „pánszláv nemzetiségi megmozdulásnak” tekinthető, hogy a lakosság egy része minden problémáért a jegyzőt okolta és nyíltan hangoztatták, hogy „jobb lenne a tót jegyző". (A jegyző és a nemzetiségi lakosság közti szembenállás, mint láttuk már 1922-től datálható.)22 Mindazonáltal valószínűbb, hogy a gazdasági nehézségek és a jegyzőbe vetett bizalom megingása játszott inkább szerepet az elégedetlenségi hullám kirobbanásában, amely indokolatlanul kapott nemzetiségi felhangot. Erősíti ezt a feltevést az is, hogy a mindenhol ellenséget látó vármegyei hivatalnokok, ugyanebben az évben titkos kommunista mozgalmat is vizionálták Kisapostagon. Egy gyors vizsgálat után ugyan megállapították, hogy a hír nem igaz és ilyen mozgalomnak még nyoma sincsen a településen, mégis összeállították az „elismerten szocialista beállítottságú és kommunista hajlamú egyének" névsorát, amelyre Papp Géza és Huszárik Sándor kovácsokat, Cseh Istvánt, Micsinszki Jánost, Bendikti Pált, Fabó Sámuelt és Fabó Mihályné földműveseket vették fel.23 Azt, hogy mi alapján és jogosan állították-e össze ezt a listát, sajnos ma már nem tudjuk megítélni, de az, hogy eljárást senki ellen nem indítottak, és a két kovács még 1932-ben is zavartalanul űzte mesterségét a településen, valószínűsíti, hogy túl sok valóságalapja ennek a gyanúsításnak nem lehetett.

A nemzetiségi feszültség, szembenállás egyik terepe az oktatásügy volt. Speciális helyzetet eredményezett, hogy a településen csak egy iskola működött, az is az evangélikus egyház fenntartásában és felügyeletével. Az iskola a 19. század végétől szolgálta a település lakóit, felekezeti és anyanyelvi hovatartozástól függetlenül. Egy 1922 szeptemberében kelt dokumentum alapján képet kapunk ennek az állításnak az igazáról. Ekkor a „ mindennapi ” iskola tanulóinak vallási megoszlása a következő volt: 42 fő római katolikus (25 fiú és 17 lány), 53 fő evangélikus (29 fiú és 24 lány), egy fő református. Az „ismétlő” iskola tanulóinak száma és megoszlása: öt fő római katolikus (két fiú és három lány) és 13 fő evangélikus volt (nyolc fiú és öt lány). Az összes tanulói létszám tehát 113 fő volt (1921-ben még ennél is több, 132 fő), amely akkor is nagyon magas szám, ha figyelembe vesszük azt, hogy nem egyszerre folyt a tanítás. A fentebb említett zsúfoltság tehát valós érv lehetett, az azonban egyáltalán nem állta meg a helyét, hogy a magyar anyanyelvű, római katolikus gyerekek nem tanulhattak az evangélikus iskolában. Az oktatási intézmény 1923-tól „C” típusú oktatási rendben tanított, amelynek értelmében az oktatás nyelve magyar, a nemzetiségi nyelv pedig csupán kötelező tantárgyként szerepelt.24

Az evangélikus iskola a Fő utca és a Malom utca kereszteződésében egy saroktelken működött. Az alap és szigetelés nélküli, döngölt falú, palatetős épület mindösszesen egy 56 négyzetméter alapterületű, deszkapadlós, négy méter

85