Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Kisapostag évszázadai
Kisapostag története a puszta között. Ezt erősítik meg a népesedési adatok is. A római katolikus egyház kimutatásai szerint a pusztán 1821-ben állandóan 47-en, 1824-ben 13-an, míg 1835-ben mindössze 8-an éltek. A népesség lassú gyarapodása az 1840-es évektől indult meg, de közvetlenül a betelepedés megkezdése előtt, 1864-ben is csupán 71 lakót számlált a puszta.62 Az 1828. évi contractusban rögzítették, hogy a dunántúli robotra menő jobbágyokat a révnek térítésmentesen kell átszállítania a Dunán. A szerződés 1832-ig volt érvényben, de hosszabbítás igénye esetén (az utolsó év elején) Egyháza képviselőit kötelezték a földesurak előtti megjelenésre, s a szerződés megújításának érdekében „ könyörögésre ”,63 Az egyezséget 1832-ben újabb négy évre meghosz- szabbították, a megállapodás szerint a jobbágyoknak a kisapostagi pusztáért és regálé jövedelmeiért 2100 konvencionális ezüstforintot (a dokumentumban pengő szerepel, de hivatalosan ekkor ilyen fizetőeszköz nem volt) kellett megfizetniük. A fizetés elmaradása esetén a birtokosoknak jogában állt a szerződést felbontani és új bérlőt keresni. A contractusba ismét bekerült a tanyaépítésre vonatkozó tilalom, tilalmazták továbbá a bujkáló emberek befogadását is.64 A haszonbérleti szerződést hasonló feltételekkel 1836-ban, 1840-ben és 1844-ben is megújították. Utóbbiba belefoglalták az úrbéri munkát hanyagul végző jobbágyoknak a törvény erejével történő munkára szorítását, amelyért az elöljáróság volt a felelős.65 Az 1836. évi VI. törvény lehetővé tette a jobbágyok és a földesurak által közösen használt legelők elkülönítését, ezért Egyháza birtokosai 1839-ben úrbéri pert kezdeményeztek. Kisapostaggal kapcsolatban megemlítik, hogy a földek műveléséhez szükséges szarvasmarhák ellátására sincs elegendő táplálék. Az egyházaiak itt ötven egész jobbágy telekkel rendelkeztek, a jobbágyok tulajdonában összesen nyolcszáz „vonós marha” volt. Az állatok ellátására az egyházai közlegelő sem bizonyult elégségesnek, ez okból a külső határban béreltek legelőt, ennek ellenére „ igen gyakran nyoszolyáikat kényszerítvén marháiknak táplálékul nyújtani”. Ráadásul a „Duna szülte akadályok idejük nagy részét elveszik, csak megfeszített forgalom mellett lehet" a munkákat teljesíteni. A folyamon történő átkelést az erős szél, valamint az áradások sokszor akár napokig is akadályozták. Ideális időben legalább négy óra szükségeltetett a faluból a földekre történő eljutásra, emellett az állatoknak való szénát is magukkal kellett szállítani, ha nem akartak aznap visszamenni. Utóbbi esetben napi négy óránál többet nem bírtak dolgozni Kisapostagon. Az állatlétszám a kétszerese volt annak, mint amennyit a Dunán való átkelés nélkül tartottak volna, ugyanis a kieső idő miatt az igaerőt is meg kellett duplázni.66 Az egyházai jobbágyok és a földbirtokosok az utolsó haszonbérleti szerződésüket 1847-ben kötötték, amely 1848 Szent György napján lépett volna érvénybe. Az 1852-ig érvényben lévő egyezség értelmében a kisapostagi pusztáért és a hozzá tartozó regálé jövedelmekért évente 2130 konvencionális forintot kellett fizetni.67 40
