Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Kisapostag évszázadai
Kjsapostag története telekkel. Mária Terézia királynő (1740-1780) 1767-ben kiadott úrbéres rendelete a zsellérekre vonatkozó kézi robot mennyiségét évi 18 napban határozta meg, ami eltérést mutat a contractussal szemben. A dokumentumban szereplő földesurak közül a „Szárazifamília” (Rudnyánszky, Daróczy) rendelkezett Egyházán a legtöbb zsellérrel, összesen 134 fővel, rajtuk kívül „ Csíkné asszony” hét, „ Tahi Úr” három zsellér birtokosa volt. Az urbáriumban csak a családfőket írták össze, így megállapítható, hogy ekkor Egyházán 144 család élt, közülük mindenki árendában művelte a földet. Sajnos a Kisapostagon földet bérlők nevét nem különböztették meg a többiekétől.45 Az urbárium névanyagát vizsgálva rögzíthető, hogy a nevek többsége szlovák eredetű, azonban egy része magyar származásra vall. A 18. században még nem volt szokásban a magyarosítás, ezért eredetükre vonatkozóan ezt a lehetőséget el lehet vetni. Feltehetően Egyháza betelepítésekor csekély számban magyarok is kerültek oda, vagy az eredeti népesség túlélői térhettek vissza. Ezek az emberek idővel a többségben lévő szlovákokhoz asszimilálódtak, azok evangélikus vallását is átvették. Az urbáriumban már megtalálhatóak a későbbi Kisapostagon meghatározó családok nevei: Szabados, Szurma, Fabó, Váczi, Vida, Benedikti, Kollár. Ebben az időszakban a kisapostagi puszta gyakorlatilag az egyházai határ része lett, amit Fejér vármegye törvényhatósága is tudomásul vett. A helytartótanács 1775. május 22-én kiadott rendeletével szabályozta helyzetét: Kisapostagot a megvizsgált korábbi szerződések alapján úrbéres területnek nyilvánították, míg Baracs- és Pázmándpusztát meghagyták majorsági területnek. Utóbbi helységeket az egyházai jobbágyoknak joguk volt árendálni. Megállapították továbbá, hogy Kisapostagot az 1734. évi szerződés óta folyamatosan az egyházaiak használták, mivel azok saját határukból nem tudtak megélni, ezért elrendelték a puszta Egyházával történő egyesítését. Mindazonáltal szükségesnek tartották egy úrbéri szerződés megkötését is.46 A helytartótanács 1777. november 4-én keltezett rendelete előírta, hogy az egyházaiak Kisapostag után az adót Fejér vármegyének fizessék meg, a közmunkákat és katonai beszállásolásokat viszont Pest vármegyében teljesítsék. A továbbiakban a pusztával kapcsolatos adózást tekintve egy mérsékeltebb adókulcs alkalmazását javasolták, ugyanis a Duna miatt földjeiket magasabb költséggel művelték, ott tanyákat és szállásokat kényszerültek építeni. Rögzítették továbbá, hogy két évvel korábban ugyan előírták a kisapostagi telkek mennyiségének kiszámítását, azonban ez mindezidáig még nem történt meg.47 Az egyházaiak 1781-ben levéllel fordultak Fejér Vármegye Nemesi Közgyűléséhez, miután nem látták biztosítva a rév és a kocsma árendáját. A birtokosok a rév visszavételét tervezték, pedig az a jobbágyoknak a megélhetését fedezte. Az egyházaiak csak akkor voltak hajlandók aláírni az örökös contractust, ha abban a rév bérlésének joga is biztosított. A kisapostagi gazdálkodóknak a regálé jövedelmekkel együtt továbbra is megfelelt az eddigi contractusos forma, ezért vona34
