Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)

Bödő István: Kisapostag évszázadai

Kisapostag története tokáikat, akkor is ugyanilyen értékben kell kárpótolniuk Daróczyt. A zálognyi­latkozatot Holló Zsigmond, Jármy Ferenc és László fogalmazták meg saját ma­guk, valamint rokonaik; özvegy Nyakas Miklósné Csathó Judit, Nyakas György, Bogdány György, özvegy Jármy Andrásné Palugyai Erzsébet és Csaba Istvánná Becsky Erzsébet nevében.25 Az itt felsorolt nemesek kiterjedt birtokrészekkel ren­delkeztek Kisapostagon, Pentelén és Pázmándpusztán is; a birtokosok nagy száma a Paksy-uradalom elaprózódására utal. A dokumentumból kiválóan fel lehet térké­pezni a rokoni kapcsolatokat. Az örökösök harca végül eredménnyel járt, 32 ezer forint befizetése ellenében I. Lipót király (1657-1705) 1702. október 6-án elrendelte a Paksy család birto­kainak visszajuttatását a leányági leszármazottaknak. A Tolna, Pest, Pilis, Kőrös, Békés és Csongrád vármegyékben fekvő birtokok mellett Fejér vármegyéből a kö­vetkező helységeket kapták vissza: Pentele, Kisapostag, Baracs, Pázmánd, Sziget­fő, Almás, Kulcs, Szentiván, Szedreg, Szentmiklós, Érd, Százhalom, Tétény, Berki, Haraszty, Bessenyő, Lovasberény, Doboz, Árki.26 Miután a kamarai illeték összege meglehetősen magasnak számított és kifizetése gondot okozott az örökösöknek, a Daróczy, Jármy és Nyakas család Wolland Lőrinctől 22 ezer forint kölcsön felvéte­lére kényszerült, cserébe több Fejér, Tolna és Solt vármegyei települést zálogosítot­tak el (Kisapostag nem volt köztük). A 18. század első felében mindegyik birtokos adóssága fejében eladta örökségét Daróczy István leszármazottainak.27 A 18. század elején Kisapostagon a legjelentősebb földbirtokos királydaróczi Daróczy István volt. A család a középkori Gutkeled nemzetségből eredeztethető, legjelentősebb birtokaik Szatmár vármegyében voltak. Daróczy Zsigmond felesé­gül vette Paksy László húgát, Annát, így a család birtokába került a Fejér várme­gyei Paksy-birtokállomány túlnyomó része. Ebből a házasságból született Daróczy István, akinek 1709-ben bekövetkezett halála után kisapostagi birtokát lánya, Daróczy Katalin és általa férje, Száraz György örökölte.28 A többi kisapostagi birtokos közül Szatmár vármegyéből származik a tasnádszántói Becsky család, Becsky György Paksy Juditot vette feleségül. A szolno­ki Jármy család szintén szatmári eredetű, Jármy András révén házasodott be a Paksy családba, Paksy Miklós Szabolcs vármegyei alispán lányát, Katalint vette feleségül. Unokáik voltak a záloglevélben szereplő Jármy Ferenc és László. Szintén szatmári eredetű korompai Holló család Szepes vármegyéből származott, a Paksy Klárát felesé­gül vevő Holló Zsigmond volt a nemzetség utolsó férfi tagja. Paksy Sára férje, Nyakas György Szabolcs vármegyei származású volt, ahol alispáni tisztséget töltött be.29 Daróczy Katalin férje az 1724 és 1730 közötti években királyi személynöki tisztséget viselő Száraz György volt. A család származása minden kétséget kizáró­an nem megállapítható, ugyanakkor a Bihar vármegyei nemesség között igazoltan jelen volt a Száraz család. Száraz Györgyöt 1731-ben bárói rangra emelték, vala­mint a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához tanácsosnak nevezték ki. 1732-ben 28

Next

/
Thumbnails
Contents