Seidel Ignác: A csókakő–móri uradalom történéseinek és eseményeinek időrendi elbeszélése - Fejér Megyei Levéltár közleményei 32. (Mór-Székesfehérvár, 2005)

- 79 ­Mint egész Magyarország, úgy Mór számára is ez az év megle­hetősen nehéz és mozgalmas volt. Csapatok vonultak át, beszállásolá­sok stb. történtek nagy számban. A politikai és jogi helyzet oly gyak­ran és gyorsan váltakozott, hogy valóban nehéz volt megtalálni a he­lyes utat a túlélésre. Június 8-án Lamberg Emesztina grófnő Pozsonyban házasságot kötött temerini Szécsen Antal gróffal. Pátkán gróf Festetits Géza létrehozza a Fülöpmajort. Móron lezajlik a legelők felosztása. A teleket 80 telkes és 506 zsellér kapta, egy telekre nyolcat számítva 63 és egynegyed telket, a katolikus lelkipásztor egy telket, a református lelkipásztor egy telket, a katolikus tanító fél telket, a református tanító fél telket és a jegyző szintén fél telket kapott, ez 146 és háromnegyed telek 13 holdjával számolva, összesen 1907 és háromnegyed 1200 négyszögöles hold. A földeket kisebbik részben a kukoricaföldekből, nagyobb részt pedig a dobosi „Széperdőből” hasították ki. \ Ikrényben melléképületeivel együtt leég a kocsiszín. 1849 1850 Lamberg Emesztina házassága 1854 Pátka, Fülöpmajor 1855 Mór, legelőelkülönítés 1855 Tűzvész Ikrényben D. Lamberg Terézia grófnő és a báró Luzénszky család közötti tagosítás és felosztás Ebben az évben zajlott le Mór és a környező puszták - Toros, Tímár, Dobos, Árki, Vajai és Csóka tagosítása és felosztása egyrész­ről Lamberg Terézia grófnő, másrészről a báró Luzénszky család kö­zött.J^ambergTsrézia grófnő a következő birtokrészeket kapta: egész Vajai, Csóka_és_Tőrös pusztákat; ezen felül Mórból és Dobosból 417 hold TTÖOnégyszögöl szántóföldet és rétet, 3122 hold 750 négyszö­göl erdőt. Árkiból azonban 137 hold és 750 négyszögöl szántóföldet és 957 hold 831 négyszögöl erdőt. A báró Luzénszky családot a következők illették meg: egész Tí­márpuszta, Mór, Dobos és Árki másik nagyobbik része. A Luzénszky bá­róra eső részt így hozzácsatolták a tisztán Luzénszky tulajdonban lévő bir­tokhoz; Pusztavámhoz és Nánához, hogy a birtokot fel tudják osztani a ké­sőbb megnevezésre kerülő Luzénszky leszármazott testvérek között. Egy- harmad részt kaptak báró Luzénszky József és leszármazottai, egyharmad rész kaptak Zichy Terézia grófné, született Luzénszky bárónő és leszárma­zottai, és végül egyharmad részt kaptak Lamberg Borbála grófné, szüle­tett Luzénszky bárónő és leszármazottai. Ez a Lamberg rész a következők­ből állt: egész Pusztavám és Nána, Árkiból 716 hold és 900 négyszögöl szántó és rét, valamint 330 hold és 1059 négyszögöl erdő. Dobosból 907 hold és 300 négyszögöl erdő (Gróf Lamberg Levéltár; felosztási akták). „mii ■ Tagosítás gróf Lamberg és báró Luzénszky

Next

/
Thumbnails
Contents