Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Gyarapodó település (Erdős Ferenc)

Az előző fejezetben vázolt szociális ellentmondások a XX. század elején sem tompultak. Közel negyven holdon mindössze egy család gazdálkodott, mintegy húsz holdon harminc, tíz holdon pedig hetven. Törpebirtokos illetve zsellér családfők száma 125, a gazdasági cselédeké 27. A mezőgazdaságból élő családok száma tehát 254, mindössze 102 család megélhetése volt biztosított, további 152 család kiegészítő foglalkozásra, napszámra kényszerült, ezen réteg 18 százaléka a cselédek sanyarú sorsát volt kénytelen vállalni. Fehérvárcsurgón is elterjedt az elsődlegesen gazdasági okokra visszavezethető egykezes. Az 1900-as évek elején 21 család volt gyermektelen, 47 család egy illetve két gyermeket nevelt, a többgyermekes családok száma meghaladta a 180-at. A három vagy több gyermeket nevelők 73,22 százalékot tettek ki. A gyermektelen és az egy gyermeket nevelő családok esetében ismerjük a felekezeti megoszlást is; 21 család volt római katolikus, 31 pedig protestáns (a kimutatás nem tett különbséget református és evangélikus családok között). A statisztikai adatok tartalmazzák az egy-egy családra jutó egyházi és iskolai adó mértékét is; a római katolikusok esetében az adó maximuma évente harminc korona, minimuma 4 fillér, a református családok maximum 37 koronát, illetve két korona 56 fillért fizettek, ugyanakkor az evangélikusok egyházi és iskolai adója hatvan és hat korona között változott. Az említett adó esetében a család gazdasági erőforrásait vették alapul. A szociális feszültségekkel egyenes arányban növekedett egy korábban nem tapasztalt jelenség, nevezetesen: az Észak-Amerikába történő kivándorlás, amely kezdetben szórványosan, majd egyre növekvő számban jelentkezett a lakosság körében. Elsősorban a szociális szempontból elesettek, a napszámosok, uradalmi cselédek és iparossegédek keresték a jobb életkörülményeket az Újvilágban. A töredékesen fennmaradt útlevélkérelmek alapján megállapíthatjuk, hogy Bernát József 1892-ben, Szabó Péter 1902-ben, Hübner István mészárossegéd 1904-ben kelt át az óceánon. 1905 és 1910 között hagyta el Fehérvárcsurgót: Simon Gábor földműves, Dezső Julianna napszámos, Kozma Mihály napszámos, László Eszter napszámos, Rigó József napszámos, Hegedűs Mihály napszámos, László Zsófia napszámos, Gavalik Miklós uradalmi szolga feleségével és hét gyermekével, Domsits György ugyancsak feleségével együtt távozott. Az első világháborút közvetlenül megelőző években jelentősen megnőtt a kivándorlók száma: 1911-ben 12, 1912-ben 14, 1913-ban 13 lakos távozott, 1914-ben a világháború kirobbanásáig mindössze ketten hagyták el a jobb életlehetőségek reményében szülőföldjüket. Az 1870-es évektől lassú ütemben gyarapodó település a XX. század elejére a társadalmi ellentmondásoktól megosztott nagyközséggé vált. A gazdatársadalom is kitörési lehetőséget keresett; létrehozták a tejbegyűjtő telepet, amelynek „szellemi atyja" Vas (Veisz) Oszkár volt, s megalapították a „Fejérvár-Csurgói Segélyegyletet".