Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Gyarapodó település (Erdős Ferenc)

„tűzvész alkalmával gyorsan a vész helyére sietni, és ott a parancsnok vezénylete alatt a veszedelemben forgó emberéletet, a vésznek kitett ingó és ingatlan vagyont megmenteni". Meghatározták a testület által használandó pecsétet is; körirata „Csurgói Önkéntes Tűzoltó Testület" az alapítás évszámával - 1891 -, a pecsét középrészében keresztbe tett baltán nyugvó sisakot ábrázoltak. Jövedelmét a községi hatóság, a polgárok adományai és a tagsági díjak, vagyonát pedig az adományokból megvásárolandó tűzoltószerek és felszerelések képezték. A tagokat három csoportba sorolták, nevezetesen: alapítók, pártolók és működők. Az alapító tagság feltétele minimálisan tíz forint adomány volt. Pártoló tagok voltak mindazok, akik a testület pénztárába évente legalább egy forintot fizettek. Működő tag lehetett minden 18. életévét betöltött „feddhetetlen jellemű egyén" [férfiú]. A szolgálattal összefüggő feladatokat a főparancsnok, az alparancsnok, két szakaszparancsnok, a szertárnok, az orvos, a segédtiszt valamint a mászok és szivattyúsok egysége látta el. Az önkéntes tűzoltókat egyenruha illette meg, amely bőrsapkából, vászonzubbonyból és nadrágból állt, vörös karszalagot viseltek Ö. T. feliratú fekete betűkkel. Az egyenruhát és a rangjelzéseket tisztelő kor követelményeinek megfelelően a rangjelzéseket is meghatározták: a főparancsnok zubbonyát arany paszományon két ezüst rózsa, az alparancsnok gallérját három arany rózsa díszítette, az orvos, a segédtiszt és a szertárnok rangjelzése egy-egy rózsa, a szakaszparancsnokot két arany rózsa, az őrparancsnokot három, a csővezetőt kettő, a kürtöst vagy dobost, a mászókat és szivattyúsokat egy-egy ezüst rózsa viselete illette meg (a rangjelzéseknél az országos tűzoltó szövetség VIII. közgyűlésén elfogadott szabályokat követték). A testület megalakulásakor elfogadott alapszabályokat Szabó Antal jegyző, Guti István bíró, Keresztes István, Simon Imre, Rigó József, Simon V. István és Kis Ferenc látták el aláírásukkal. A tűzoltó testületnek és a tűzvédelmi szabályzatnak jelentős szerepe volt abban, hogy tűzvészekre nem került sor. Kisebb tűzesetek szinte évente előfordultak, amelyet az önkéntes tűzoltók gyakorlott csapata gyorsan és hatásosan lokalizált. Gazdasági érdek motiválta az 1891-ben megalkotott szőlőhegyi rendszabást. Az 1880-as évek közepétől a filoxéra, majd a peronoszpóra pusztította a szőlőket. A szőlővésznek ellenálló amerikai szőlőalanyon az 1890-es években kezdték meg a telepítést. Ettől az időtől a szőlőművelés nemcsak fáradságos munkának bizonyult, hanem költséges termelési ágazattá is vált. A filoxéra ellen szénkénegezéssel, a peronoszpóra ellen pedig rézgálic oldatával védekeztek. Az aranyhegyi és öreghegyi szőlők újratelepítését követően egy-egy hegymestert alkalmaztak, akik felügyelték a szőlőkben végzett munkákat, különösen a védekezés azonos időben történő elvégzésére ügyeltek. Szüret megkezdése előtt két-két szőlőpásztort fogadhattak fel. A hegymesterek fizetése személyenként 16 forint, természetbeni járandóságuk: „szokás szerint minden szőlőbirtokostól szüretkor beszedendő egy pint bor" [helyesen: must] volt.