Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
Jobbágyokból szabad földművesek (Erdős Ferenc)
sa csak lehetőség maradt, s ha megvalósult, a parasztságot terhelte. Az úrbéri pátens kötelezővé tette a legelő-elkülönítést, az egy jobbágy telekre eső legelőállományt 4-22 magyar holdban állapította meg. A tényleges mennyiség meghatározása körüli vita szinte minden volt földesúr és jobbágyközösség között évekig tartó úrbéri pereket eredményezett, így Csurgón is. Egyezség több mint egy évtized múlva jött létre a két fél között, a vitát az 1856-tól 1867-ig zajló per „békés egyezséggel" zárta le. A volt jobbágyok és a földesúr közötti úrbéri egyezség több szakaszban valósult meg. Az első a káposztáskertek után fizetendő dézsma elengedése volt. A káposztáskertek után fizetendő dézsmát 1849 őszétől három éven át fizették, 1852ben 19 hold és 383 négyszögöl után. 1853 novemberében gróf Károlyi György lemondott a dézsmáról, ugyanakkor az egyezséget záró dokumentumból arról is értesülünk, hogy a földesúr elengedte a bordézsmát, s nem követeli az úgynevezett erdei kárpótlást sem. A jobbágyközösség kötelezettséget vállalt arra, hogy a volt jobbágyok használatában levő, az úrbéri illetőséget meghaladó, tehát megváltás alá tartozó földek területébe a káposztáskerteket beszámítják. A jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtásának első szakasza a lakosság megelégedésével zárult. A dokumentumot Károlyi György és a jobbágyközösség képviselői Juhász József bíró, Szabó János jegyző, Rigó Péter törvénybíró, Tombor Mihály esküdt, Lada János esküdt, Kis István esküdt - írták alá. A legelő, illetve a legeltetés több évtizedes problémái 1858-ban összegződtek. A Fejér Megyei Úrbéri Törvényszék az iránt tudakozódott, hogy a jobbágyok az erdőt mint közlegelőt használták, vagy csak évente változó területen a földesúr engedelmével és egyetértésével legeltettek. A kérdésre az uradalom a jobbágyok képviselői azonos tartalmú választ adtak, azaz a 826 holdas erdőben - a tilos vágások kivételével - 616 holdon szabadon legeltethettek, amelyért szolgálattal nem tartoztak. Ugyanakkor a makkoltatásért - amely urasági jog volt - az uradalmi szőlőben a szüreti munkák elvégzésével tartoztak. A földműveseknek kiadandó legelő mennyisége és a maradványföldek kérdése szembeállította a falut az uradalommal. Tíz esztendőn át beadványt beadványra halmoztak; legelőilletőség címén egész telkenként 10-12 magyar holdat kértek kimérni, a maradványföldek esetében (583 magyar hold és 784 négyszögöl) a tulajdonjoghoz ragaszkodtak, és a földesúrtól a megváltás elengedését kérték. A jobbágyközösség következetesen védte álláspontját, mindvégig gróf Károlyi György „atyai gondoskodásában" reménykedett. Törekvésüket siker koronázta: 1867. november 30-án jött létre az az úrbéri egyezség, amelyben Károlyi György volt jobbágyai valamennyi kérését teljesítette; a legelő területét a földművesek megelégedésére mérette ki, s a maradványföldeket - a megyében példa nélküli nagylelkűséggel - megváltás nélkül a volt jobbágyok tulajdonába adta. Az úrbéri egyezség tehát békés kiegyezés volt a földesúr és egykori jobbágyai között.
