Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
A Károlyi József Alapítvány (Károlyi György)
pai ügyekkel foglalkozó intézményt győzött meg, így a párizsi székhelyű Hippocrène és Robert Schuman Alapítványok jelentős összegekkel járultak hozzá az alapítvány anyagi támogatásához. Ezt követően kerülhetett aláírásra, 1997. április elsején, a jogszabályban előírt jogi lépések megtétele keretében az az „Együttműködési Megállapodás", mely a vagyonkezelő Műemlékek Állami Gondnoksága és a Károlyi József Alapítvány viszonyát rendezte a kastély felújításában és jövendő hasznosításában: a két intézmény közös ráfordítással és egyeztetve folytatja a helyreállítást, a közösen elfogadott, és a hatóság által is jóváhagyott funkció - a Magyar és Európai Kulturális Találkozó Központ - megvalósítása érdekében. A teljes felújítást 15 éven belül be kell fejezni, az alapítvány megkapja a Magyar Államtól 99 évre a használati jogot. Az épületre átfogó koncepció készül, melynek megvalósítása az előre megszabott műszaki ütemek szerint halad (északi pavilon, déli pavilon, északi szárny, déli szárny, főépület, park). 1995 decemberében az alapítvány megkapta az UNESCO-tól a „Kulturális Világörökség Évtizedének Emblémáját" (World Decade For Cultural Development), a fehévárcsurgói kastély felújítására és méltó hasznosítására kidolgozott tervéért. Az 1997. április elsején megkötött együttműködési megállapodás értelmében az alapítvány saját pénzforrásait felhasználva 1998-ben elkezdte építtetői tevékenységét a kastélyban. Ehhez hozzájárult a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma „millenniumi kastélyprogram" pályázatán elnyert tízmillió forint is. A megállapodás szerint az első felújítandó épületrész az északi pavilon volt. Ebben az épületrészben helyezkedik el a kastély magánkápolnája, melyből az 1950-es években raktárt és műhelyt alakítottak ki. Károlyi József hívő katolikusként a kastély kápolnáját az épület szerves helyiségének tekintette, a szentmiséket nagyrészt sógora, gróf Wenckheim Frigyes, a későbbi jáki apát mutatta be. Az alapítvány kötelességének érezte, hogy éppen a kápolna legyen az általa rendbe hozott első épületrész. Ebben bizonyos szimbólumot látott. A felújítási folyamatban egyben örömteljes meglepetést és gondot is okozott az a tény, hogy a meszelések lemosása során előkerültek a kápolna boltíveit díszítő festmények maradványai. A hatóság előírta, hogy azokat teljes egészükben restaurálni kell. Erre az alapítványnak akkor nem volt pénze. A Gondviselés azonban úgy hozta, hogy a család egy nagylelkű, személyazonosságát közzétenni nem kívánó barátja Franciaországból rendelkezésre bocsátotta azt a mintegy hatmillió forintot, amelyből gyönyörűen vissza lehetett idézni a kápolna korabeli fal- és mennyezetfestményeit. A Gondviselés további különös intézkedése megengedte, hogy sikerült megtalálni a Budapesti Szépművészeti Múzeum raktáraiban a háború óta eltűntnek vélt nagyméretű oltárképet, Anton Zallinger pozsonyi festő 1787-ben alkotott „Kálváriá"-ját. Az azonosítást követően dr. Mojzer Miklós, a múzeum főigazgatója nagylelkűen engedélyezte a festmény letétbe helyezését eredeti helyén. A kápolna újjászentelését 1999.
