Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
A Károlyi József Alapítvány (Károlyi György)
A KÁROLYI JÓZSEF ALAPÍTVÁNY A Károlyi József Alapítvány gondolatával a család akkor kezdett foglalkozni, amikor a rendszerváltozás utáni években meg kellett határoznia, miképp kíván viszonyulni a demokratikussá vált Magyarországhoz, hogyan képzeli el jövőbeni kapcsolatát hazájával, melyet kényszer hatására 1947-ben el kellett hagynia, elveszítve mindenét, nem csak vagyonát. A kilencvenes évek elején már világossá vált, hogy Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz eldöntött tény akkor is, ha a tényleges belépés időpontja várat magára. Egyértelmű volt; ebbe az irányba kell haladni, ez képezi Magyarország jövőjét. Ebben a kihívásban pedig az ország minden polgárának szerepe kell hogy legyen, főleg azoknak a magyaroknak, akik Nyugaton az európaiság szellemében éltek, és akik közvetítők lehetnek a kontinens bővítésében, felzárkózásában. A Franciaországba közel ötven évvel korábban került Károlyi György és családja ezeket a gondolatokat fontolgatva határozta el 1992-1993 táján, hogy aktív szerepet kíván játszani Magyarország európai felzárkózásában. Ugyanakkor hazalátogatásai során gyorsan egyértelművé vált számára, hogy az üresen magára hagyott, pénz és gazda hiányában rohamosan pusztuló fehérvárcsurgói Károly-kastély helyzetén sürgősen változtatni kell, különben fennáll az értékes műemlék teljes romba dőlésének a veszélye. Ebből a két megállapításból következett a Károlyi József Alapítvány létrehozásának gondolata: az alapítvány lesz az elképzelés jogi hordozója, a fehérvárcsurgói kastély pedig az a helyszín, ahol a célkitűzéseik megvalósulnak. Az alapítvány gróf Károlyi József nevét vette fel, aki két ízben, 1917 és 1921 között Fejér Vármegye és Székesfehérvár főispánja volt, a fehérvárcsurgói kastélyban folytatta tevékenységét, aki az 1910-es évek elején az épületet átépíttette, és ott élt 1934-ben bekövetkezett haláláig. Egész életén át elkötelezett híve volt a nyitottságnak, a kultúrák egymásra találásának. Kézenfekvő volt tehát, hogy ennek az ország és a megye közéletének a kommunizmus éveiben szándékosan elhallgatott személyiségének ily módon adózzon az ő egykori otthonában működő, közcélokat szolgáló intézmény.
