Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Szent Katalin oltalmában (Erdős Ferenc)

zetett. Az adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a XIV. század második harmadában Fejér megye egyik népes települése Csurgó, ugyanis a jövedelmek, ha nem is pontosan, de utalnak a település gazdasági teljesítőképességére. A XIV. században a leggyakoribb a hat-tíz családot összefogó falu, Csurgó népességét ennek a kétszeresére, húsz családra becsülhetjük. A középkori falumag a római katolikus templom aljában, a bővizű forrás közelében terült el. Gazdasági gyarapodását az is elősegítette, hogy a Bécsből, Győrön át Székesfehérvárra vezető szárazföldi útvonal, az úgynevezett Via Regia szelte át. Továbbá Székesfehérvár szabad királyi város közelsége is gyümölcsözően hatott. A XV. században is templomos hely és plébánossal is rendelkezett. Leányegyháza a szomszédos Igar, ahol középkori templomot sem a történeti források nem említenek, sem a régészeti adatok nem erősítenek meg. A török hódoltság első esztendei súlyos megpróbáltatásokkal jártak. Székesfehérvár elfoglalása (1543) után Csurgót is megszállták. A lakosság egy része a Bakony erdeiben keresett menedéket, a falujukhoz, értékeikhez ragaszkodókat kardélre hányták vagy rabszolgának hurcolták el. Nemcsak a település históriájában jelentett törést a törökök jelenléte, hanem a római katolikus vallást illetően is, sőt a hódítók pusztítása a templomot sem kímélte meg. Isten háza Székesfehérvár elfoglalását követően rommá lett, tető nélkül csak a falai álltak, szélnek és baglyoknak volt tanyája. Csurgó lakói a XVI. század második felében a protestáns vallásnak, Luther Márton és Kálvin János tanainak lettek hívei. A római katolikus vallás követői csak Székesfehérvár és Fejér megye török alóli felszabadítása (1688) után igen kis számban telepedtek meg az újjáéledő faluban. A XVIII. század első negyedében is zömében protestánsok lakták. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök (1745-1762) az első főpap, akinek rekatolizációs törekvései eredményre vezettek, előbb katolikus iskolamestert telepít a faluba, majd ösztönzésére a földbirtokos, Hochburg Katalin grófnő 1748. november 20-án Sándor József harmincadost utasítva visszaveszi a templomot a reformátusoktól, s azt a középkori birtokosok, a római katolikus hívek kezére juttatja. A templom visszavételénél Gyomoréi Ferenc csákvári, Baráthy György bicskei, Sütő Mihály iszkaszentgyörgyi plébánosok, Agathangelo és Fábián magyar szónok, bodajki kapucinusok voltak jelen. A kegyúri jogokat gyakorló Hochburg Katalin kérésére Dravecz József pázmándi esperesplébános kiengesztelési szertartásban részesítette a templomot, majd november 25-én Szent Katalin tiszteletére szentelte fel. Az elenyésző számú katolikus hitéletét a csákberényi plébános és a padányi Bíró Márton letelepítette iskolamester szervezte és irányította. A templom fenntartását részben a hívek, részben az uradalom biztosította. Vagyona mindössze egy rét volt, amelyet az uradalom beleegyezésével a közös földekből hasítottak ki, de csak minden második évben hozott jövedelmet, a közbeeső esztendőben a közös legelőhöz tartozott.