Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Hegyen túl (Vitek Gábor)

Ha az úgynevezett Kunhalmok, mint egy földünkről majd minden nyom nélkül eltűnt nemzedék érthetlen maradványi, annyira képesek kíváncsiságunkat ingerelni, lehet-e kevésbé csodálnunk a Tatárhegynek keresztelt homokszikla torlaszokat, melyek a Csurgó előtti völgyben dél felől emelkednek. Ezen sziklák... elszigetelve fekszenek e tájon a mindenhol uralkodó mészkő között, és azoknak észak felőli sűrűebb előjötte, fölületek habosán kivájt húzásai világosan mutatják,... miszerént ezen óriási sziklatömegek csak egy északról letóduló ősvilági vízár hömpkövei lehetnek. Ezek alatt terjed el lassú szétmálásuk hasznos terménye a legfinomabb, és a vidéken az építésekhez legkeresettebb homok". Az éppen csak a polgárosodás útjára lépett Magyarország „népművelő", ízlésformáló, széles néprétegeket megcélzó hetilapja, a Vasárnapi Újság közel másfél évszázaddal ezelőtt több cikkben is méltatta Csurgó vidékének szépségeit, s bepillantást engedett a nép ajkán élő hagyományokba, a XIX. század derekának helyi világába is. A Tatárhegyről szóló „néprege" szerint - írja a szerző egy helyen - „Azon időben, midőn a tatárok hazánkat legsiralmasabb állapotra juttaták, sok helyütt temérdeken vesztek el a semmi emberszeretetet nem ismerő, kegyetlen tatárok... fegyverei alatt. Ezt bizonyítják azon számos helyek, mellyek neveiket a tatároktól vevék... Ilyen Tatárhegy is. Csurgó határában egy hosszasan elnyúló domb emelkedik, melyen temérdek, kisebb-nagyobb kő fehérlik, melyeknek a képzelőerő, gyakran ló- vagy emberalakot adhat. E hosszú dombhát a Tatárhegy, melyről ezt tartja a rege: A tatár sereg... pusztító menet[é]nek a Duna hatalmas árja gátot vetett...Bekövetkezett a tél, a Duna befagyott, s a tatárok csel által megtudván, hogy a jégen át lehet menni, a Duna jobb partjára is átmenének. Egy 10 000 főnyi csapat azon tájnak vevé útját, hol most Csurgó, illetőleg Tatárhegy vagyon, de a lakosok időt nyertek ezen tájról elvonulni, s a pusztítás így csak a fönnálló lakokra szorítkozhatott. Mondják némelyek, hogy egy magyar nő itt lakott egy barlangban, melyet csak ő és férje ismert, ki a sajói csatából három sebbel menekült meg, s egy más rejthelyen volt számos e tájon lakó magyarokkal. Noha a barlang igen rejtett helyen volt, Dagon a tatárvezér valahogy észrevéve, s szállását benne felütvén a szép magyar nőt, Etát rabnőjévé tevé. Rémülve hallá az éj homályában titkon erre jövő férj a zajt, mely itt uralkodott, s vérző kebellel ismeré meg a jelt, melyet nője, fogságát jelentve, egy sziklára tűzött; átkot mondva a milliók boldogságát s hónát földúló tatárokra, távozott el. A tatárok két nap óta az egész vidéket fölkutatták élelemért. Igen enyhe idő volt, azonban harmadnapra borzasztó fagy lett; a földön fekvők a sárba fagytak, emberek, lovak, több százan vesztek el. A hegyek felől a leghidegebb északi szél fút, roppant fákat, tövestől kitekerve, fél mérföldre horda el, s a tatárok közül, aki tudott, a völgyesebb helyekre kénytelenült menekülni. Itt-ott fölkapott a szélvész egy-egy tatárt, s a magasból holtan csapa le társaira, hol