Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
Vasfüggöny mögött (Dakó Péter)
sen talajvizes területet, így a falak megrepedtek, a pincék állandóan vizesek voltak. A mellékhelyiségből, a mosogatóból és a konyhából a szennyvíz lefolyása sem volt biztosítva.) Az új gazdasági mechanizmus lehetőséget adott az ipari szolgáltató tevékenység hatékonyabb megszervezésére is. Ez ugrásszerűen megnövelte a forgalmat, amely 1970-ben már 73,5 millióra emelkedett, nyolcmillió 324 ezer forintos hasznot hajtva a szövetkezetnek. Ezt a nagyarányú fejlődést az ipari szolgáltató részleg fejlesztése eredményezte, de ez magával hozta a kereskedelmi forgalom növekedését is. A szolgáltató üzemágban felhasznált anyagok jelentős részét a kereskedelmi egységek biztosították, a szolgáltató üzemág nyereségéből újították fel az elavult üzlethálózatot. Mélyhűtőpultok, hűtőszekrények, kávéfőzők sorát állították üzembe, többszázezer forintos karbantartási munkálatokat végeztek a tulajdonukban lévő épületeken, kicserélték gépkocsiparkjukat, új üzleteket építettek. Kereskedelmi üzlethálózatuk versenyképessé vált bármelyik vidéken működő állami, illetve szövetkezeti hálózattal. Azonban 1973-ban a MÉSZÖV pénzügyi revíziója megpecsételte a szövetkezet sorsát; a sorozatos gazdasági-pénzügyi visszaélések miatt nyolcmillió forint bírságot róttak ki, a vezetőket leváltották beosztásukból. 1975 decemberében az igazgatósági taggyűlés már a szövetkezet fizetőképtelenségét állapította meg, szanálását és a Mór és Vidéke ÁltaÁFÉSZ dolgozók (1976)