Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

A bosszú

csolatba. Gaál Józseffel nem tartott kapcsolatot, majd közölte: „tagadom, hogy én a kommunistákat szidalmaztam volna. Én olyan kijelentést, hogy a Nyugatnak hírszerezője lettem volna, nem tettem."

139 Az elképesztő gyanúsítás ellen nehéz lehetett védekezni, nem csoda hát, hogy egy idő után, átérezve kétségbeejtő helyzetét, Halvachs fellázadt az őt képtelenségekkel ostromló kihallgató ellen. Egy tintatartót vágott a nyomozóhoz, az meg egy másikat őhozzá. A fogoly ekkorra teljesen kiborult, az ablakhoz ugrott, s azon keresztül üvöltött ki az utcára segítségért. Gyilkosoknak nevezte fogvatartóit, akik csak úgy tudták őt leszerelni, hogy azt mondták neki, itt van a csecsemő lánya.

140 A közel három hónapja fogva tartott férfi két nappal később, március 12-én írt először levelet a feleségének.

141 Arról nincs adatunk, hogy erre legális módon, engedéllyel került-e sor, vagy valamelyik fogdaszolgálatban lévő rendőr, esetleg a szakácsnő segítette-e papírhoz jutni, s adta-e postára a levelet. (Azt az egykori őrizetesektől tudjuk, hogy papírt, írószert nem kaptak a benntartásuk idején a rendőröktől.) A levélben arról ad hírt a családjának, hogy innen ismeretlen helyre viszik, mert internálni

142 fogják. Amint arról már szó esett, nem tudjuk Halvachs István vallomása, 1957. március 10. FML Brázik és tsai. 140 Tamás Tibor személyes közlése. A jelenetről Halvachs István számolt be neki a fogdában. Halvachs - Tamás társaságában - egy alkalommal egyébként valóban úgy láthatta a kislányát az alagsori cella ablakából, hogy felesége a tisztiőrs alsó szomszédságában álló ház udvarából mutatta neki a pólyában a magas téglakerítés felett, miután az asszony valamilyen alkalmatosságra felállt. 141 Négy darab, a letartóztatás és az internálás idején írt levél és egy pénzesutalvány csekkje özvegy Halvachs Istvánné tulajdonában. 142 Internálás: bírói ítélet nélküli rendőri őrizet alatt tartás az erre a célra szolgáló táborokban vagy börtönökben a rendőrhatóság illetve a BM döntése alapján. Azokkal szemben vezették be ezt a kényszerintézkedést diktatórikus rendszerekben, akiket a hatalom szempontjából politikailag megbízhatatlannak minősítettek. Ezt az intézményt Magyarországon először 1912-ben, majd 1919 és 1924 között alkalmazták tömegméretekben. Ilyen tábor volt Csóton. 1939-ben ismét létesítettek ilyen táborokat Kistarcsán, Sárváron, stb. A két világháború között toloncházakat működtettek e célra. Tömegméretekben 1944. III. 19. után alkalmazták ismét a táborokat, illetve 1945-től 1953-ig a Hortobágyon, Recsken, Kistarcsán. Legközelebb az 1956-os forradalom után, az 1956: 31. sz. Elnöki Tanácsi rendelet (1956. december 13.) alapján vezették be ezt a megtorlási formát, s tartották fenn 1960. április 1-jéig (1960: 10. sz. tvr.), s ezalatt ezreket helyeztek el Kistarcsán, Tökölön. (Egyes források szerint az érintettek száma ekkor 16-18 ezer fő volt! - Kahler Frigyes: Szemtől szembe a múlttal. Kairosz Kiadó, 1999. 224-225. old.) - Ebben az időszakban egyébként hivatalosan közbiztonsági őrizetnek nevezték ezt az intézményt. Hathavi időtartamát az 1957. 41. sz. Elnöki