Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

A szökés

hogyan történt vele az elmúlt órákban. Érdeklődött, nem keresték-e a rendőrök, nem volt-e gyanús mozgás a faluban. Közölte azt is Frankkal, hogy miután más választása nincs, Nyugatra akar menni, de hogy ezt megtehesse, pénzre, segítségre van szüksége. Életbevágóan fontos, hogy feleségének üzenhessen! Ehhez kért Frank Páltól egy hatalmas és egyáltalán nem veszélytelen szívességet.

173 Túl sok idejük nem volt a beszélgetésre, s a fiatal férfi, aggályát legyőzve, megígérte, hogy hírt visz a családnak. Először arra gondoltak, hogy Halvachs sógoráékhoz zörget be Frank, akik a katolikus templom mellett laktak, de aztán a fiatalember valamilyen ok miatt mégsem ezt tette: Halvachsékhoz ment, haza. Az idő huszonhárom óra tizenötkor járhatott már, amikor a rendőr zörgetésére Halvachsné, aki már aludt, felkelt, s ajtót nyitott. Az aszszony előbb megrémült, amikor meglátta az öt embert az ajtóban, de aztán indulatba jött, mert azt kérdezte tőle Moór törzsőrmester, hogy hol van a férje. Halvachsné ebből azonnal megértette, hogy férje megszökött, s ezért keresik most őt ezek az emberek, akiket rendőröknek hitt a tanácselnök társaságában. Tudta, mit feleljen: - Hol lehetne, hát maguknál, a rendőrségen, mert be van zárva! Azóta, hogy elfogták, nem járt itthon. - Ott nincs, megszökött, biztosan haza fog jönni. Az a dolgunk, hogy elfogjuk. Ezért most itt marad két munkásőr a konyhában, maga csak nyugodtan feküdjön le a szobában, és zárja be az ajtót! - válaszolta Moór. Az asszony azonban erre nem volt hajlandó. A rendőr otromba fellépése után egyre idegesebb lett, el akart menni otthonról, de ezt Bodri Imre megakadályozta: elállta előle az ajtót keresztben kitárt karral. Halvachsné sírva fakadt, nagyon kiabált, teljesen kétségbeesett; a konyhában rosszul lett, összeesett, le kellett őt fektetni.

174 Bodri Imre - nyilván a katonai ügyész firtatására - majd, egy hónap múlva azt vallja erről, hogy Halvachsnéval „...a legudvariasabban beszélgettünk." Csak később, amikor „Halvachsné (...) férjének esetéről [értsd: a szökéséről!] tudomást szerzett, hisztériázni kezdett, szívbajára hivatkozva lakásának konyhaajtajában összeesett és hangosan jajgatott...^..) őt senki, én sem, a jelenlévők nem bántották, a konyhaajtóFrank Pál személyes közlése, 2002. okt. 26. 174 Ma, majd fél évszázad múltán is indulatba jön, amikor a tragikus éjszaka történéseire emlékezik.