Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)
A bosszú
volt iskolaigazgató, Mező Béla orosz-magyar szakos tanár is, aki már a forradalom idején a szovjetekhez menekült. Ennek következtében az ő abszolút bizalmukat élvezte mindvégig a „rendcsinálás" során. Nem lehetetlen, hogy az ő „káderutánpótlási terveikben" már ekkor mint potenciális járási rendőrkapitány szerepelt. 100 Mindketten fegyveres szolgálatot is elláttak a szovjet gyámság alatt működő karhatalomban. Bednárt első alkalommal november 4-én, a rendőrség szovjetek által való elfoglalása után hívta be Szabó István hadnagy tolmácsolni a kapitányságra, mert a szovjetek egy állítólagos, az „ellenforradalmárok" által összeállított, kivégzendő kommunisták nevét tartalmazó névsorban fellelték a nevét. (Ilyen névsort nem sikerült találnunk a kutatómunka során, s ennek egyes megjegyzések szerint az oka az, hogy a szovjetek kezébe került, és azt nem is szolgáltatták ki a magyar hatóságoknak. Ez azonban szintén nem igazolható...) Ezután Bednar a kapitányságon gyakorta adott ügyeleti szolgálatot, így november-december hónapban nem tanított. 101 Egy akció során, amikor a pusztavámi karhatalmistákkal karöltve részt vettek a korábbiakban már említett „Maiéter Pál-Király Béla-féle alakulat" Vértes hegységben való „üldözévesznek fel, emellett naphosszat kártyáznak és isznak, ebből kifolyólag Szilveszter éjszakáján Ditrich József kisgyóni parancsnok berúgott és egyik dolgozótársának fegyverével 5 fogát kiverte. A bodajki munkásőrség az üzem területén egyáltalán nem tartózkodik. Ezért felmerül a kérdés, hogy mennyiben kötelezhető az üzem az illetményeik folyósítására. Amennyiben szükséges, hogy Bodajkon rendőrség legyen, akkor vegye át a bodajki munkásőrséget a BM és illetményüket is onnan folyósítsák. Kérjük a Megyei Rendőrkapitányságot, hogy kérésünk a termelés érdekében minél hamarabb elintézést nyerjen. Mulavez István elnök, Dreska Pál alelnök" A levél 1957. január 10én érkezett meg Székesfehérvárra, a hátlapján megjegyzés: „ A benti őrség feloszlatása megtörtént, további eljárást nem igényel. Szfvár, 1957. jan.19. K...[olvashatatlan aláírás] r. szds." - A BM FM RFK iratai, 1957-58 FML 9. d. - Dittrich József 1957. november 7-én „A Népköztársaság Zászlórendje" kitüntetés V. fokozatát kapta, mert „október 23. és november 4-i időben rendszeresen lejárt a bányába termelőmunkába. Ez alatt az idő alatt komoly munkát fejtett ki a termelés beindításáért..." - Az MSZMP iratai, 1957. FML 19. f. 25/a. 100 A kárpátaljai származású Mező Béla 1956 telén sógorával, Bednar Sámuellel (aki szintén orosz-magyar szakos tanár volt, a Felvidéken, szlovák gimnáziumban érettségizett, azt a nyelvet is tökéletesen bírta) együtt segített a szovjet-magyar felállítású karhatalomnak. Mező Béla ezt megelőzően katona sem volt, sógora viszont tartalékos zászlósként szolgált a háború alatt. Székesfehérváron esett szovjet hadifogságba, s csak három év után, betegen került haza. Ezután végezte el későbbi sógorával, Mező Bélával egy időben az orosz-magyar szakot. - Bednar Sámuelné személyes közlése, 2003. január 4. 101 U.o.