Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)
Előzmények
szerezték be /15 db géppisztoly, 5 db TT pisztoly/, melyet [sic!] Pap alez. adott át nekik írásban." 43 A következő év tavaszán lefolytatott nyomozás alkalmával kihallgatott tanúk egy része tudni vélte, hogy 1956. november elején a helyi forradalmárok megtorló akciót terveztek a falu kommunistái ellen. Mindezzel természetesen meggyanúsították Halvachs Istvánt is az eljárás során, noha semmiféle bizonyíték nem került elő erre vonatkozóan. Az „ellenforradalmárok" által tervezett állítólagos leszámolás alapjául az a tény szolgált, hogy november 3-án egy dömperrel két ismeretlen katona vagy harminc darab, a lakosságtól összeszedett szerszámot: ásókat, lapátokat, csákányokat hozott a tanácsház udvarára. Az azonban, hogy a szerszámokkal mi volt a céljuk, sose derült ki, a találgatások viszont megkezdődtek. Amikor a dömper megérkezett a községházához, Stoffer és Halvachs is ott volt, mint egyébként legtöbbször. A túlzás nélkül célirányosnak nevezhető tanúkihallgatások során többen is azt állították, hogy azt hallották a. forradalom után SL faluban, hogy az ásókra azért volt szükség, hogy a kivégzett kommunisták haláluk előtt azokkal ássák meg a saját sírjukat. A „tervezett kivégzés" legendáját - talán nagyzolásból, kivagyiságból - valószínűleg Ács Lajos röppentette fel először a faluban, ha hinni lehet özvegy Vancsó Istvánné tanúvallomásának. Az asszony azt állította, hogy 1957. január elején megjelent náluk Ács Lajos, aki azóta már disszidált, és azt mondta, hogy Stoffer és Halvachs István őt le akarta fizetni, hogy ölje meg a kommunistákat. „El kellett vállalnia mondta Ács -, mivel őt is megfenyegették Halvachs és Stoffer, amenynyiben nem hajtja végre, őt is kivégzik." (Szerencsére, valamely okból mindenki életben maradt...) Az asszony megkérdezte Ácsot, hogy mekkora lett volna a felkínált összeg a gyilkosságért, amire azt a választ kapta a fiatalembertől, hogy ,jól meg akarták fizetni." (Vancsóné az emlékmű lerombolásával kapcsolatban is hasonló módon „igazolható" tanúvallomást tett, amikor azt mesélte Skanda Károly nyomozónak, hogy a rongálásban Juhász Lajos disszidált egyén vezetésével részt vett Halvachs István, Mahler Nándorné és ifjabb Gaál József is, és az egészet helyeselte Stoffer László volt horthysta főjegyző. Neki [ti. Vancsónénak] Koczur Mihály dömperes mondta [aki időközben megTH V-150 368/1.