Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

Előzmények

napokban az erdészethez került, azokat senki nem próbálta semmilyen jogellenes tett során felhasználni 39 ... A forradalom önkormányzata Varga József tanúvallomása szerint mindössze kétszer ülésezett; már a második testületi ülés is megsza­kadt, mert nem jött össze a határozatképes többség, így aztán azok is távoztak, akik megjelentek. Viszont mindkét alkalommal megjelent a párttitkár, Ferov István, aki azt állította a forradalom leverését követő­en, hogy üldöztetést szenvedett a Nemzeti Bizottságtól... Egyébként sem volt egységes a testület, összezörrenések, személyeskedésbe át­csapó viták tették lehetetlenné az érdemi munkát az amúgy is lüktető, feszültséggel teli időszakban. Halvachs és Stoffer október 29-én Mórra utaztak mint a Pusztavámi Nemzeti Bizottság delegáltjai, hogy a járási választásokon képviseljék lakóhelyüket, bár az előbbiek alapján megkérdőjelezhető a küldöttség legalitása. Erre az utazásra majdan maguk is úgy emlékeznek 1957­ben, hogy igazából ők magánemberként, egyéni elhatározásból vettek részt a móri küldöttgyűlésen. Másnap, 30-án pedig már mint a járás képviselőcsoportjának tagjai utaztak Győrbe a móri küldöttekkel együtt. S noha akkor „Pusztavám község Forradalmi Bizottsága" tagja­iként határozták meg önmagukat, nem számoltak be a testületnek arról, hol és mit intéztek a két napon. Ebből természetesen ismét nézeteltérés támadt a tanácsházán: a demokráciát is tanulni kellett, ám arra túlságo­san kevés idő adatott. A következő napok eseményei sorsdöntőek lettek a forradalom idején közszereplést vállalók, különösen Halvachs számára. November l-jén Oroszlány felől autóbusszal érkezett egy csoport fegyveres, akik - miután Buderer Ferencéknél a pincében leittasodtak - Halvachsnál jelentkeztek a tanácsházán. Oroszlányi nemzetőrökként mutatkoztak be, és azt kérték tőle, mutassa meg nekik a párttitkár lakóházát, mert információik szerint fegyvereket, mintegy harminc darab puskát rejte­get. Halvachs természetesen megmutatta Ferov István községi párttit­kár lakását, azután szétnéztek a volt párttitkárnál és a párthelyiségben is, de fegyvereket sehol sem találtak. Erre valaki azzal állt elő, hogy a fegyvereket minden bizonnyal átszállították a kommunista Gaál Mi­39 A Székesfehérvári Megyei Bíróság B. 1017/1957-13. szám alatti ítélete, 1958. feb­ruár 14. - Eredetije Tamás Tibor tulajdonában.

Next

/
Thumbnails
Contents