Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)
A szökés
újonand [!] beérkező munkásőrök és nekirohantak kivétel nélkül, és ezen cselekedetéért összeverték." 235 Itt ismét meg kell állnunk! Vegyük számba, mi is történt eddig valójában! Az elfogást és a fogoly bekísérését (valamint az addigi bántalmazásokat Vargáéknál illetve az utcán) öt munkásőr és Moór törzsőrmester hajtották végre. Amikor a községházához megérkeztek, körülbelül 0 óra 20 perc volt az idő, a rendőr - miután látta, hogy a csoport rendben bemegy az épületbe, Barotát elküldte a postára, Kindlert pedig a motorjával a figyelőkért - egyenest az utca másik oldalán lévő irodájába ment. Az őrizetbe vett szökevénnyel három vagy négy munkásőr ment be az előtérbe, a nagy méretű deszkakapu mögé: Brázik Imre munkásőrparancsnok, Homoki József, Vancsó Antal, valamint a negyedik társuk, aki - ez teljesen világos - csak Bodri Imre lehetett. Őérte (ezt maga mondta el vallomásában) a kísérők még ideérkezésük előtt beszóltak Halvachsékhoz, ahol addig a bejáratnál állt őrséget, ez azt jelenti, hogy késlekedés nélkül, azonnal ment velük. Nem volt oka arra, hogy tovább maradjon! (Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert Bodri Imre 2002-ben először azt állította, hogy neki csak fél háromkor [!] szóltak be Halvachékhoz, hogy nem kell tovább figyelnie ott!) Halvachs az előtérben - talán - valóban megpróbálkozhatott a szökéssel, hiszen négyen, vagy - ha hinni lehet Bodrinak, aki azt állította, hogy eleve kint maradt az épületet őrizni [?] - „csak" hárman voltak egy ellenében az őrzői! (Itt most csak jelezzük, hogy Lebocz még nem érkezett meg, viszont nem tartjuk lehetetlennek, hogy ekkor már az épületben, vagy előtte várta a beérkezőket Gaál Mihály. 236 ) Ám ha volt is szökési kísérlet, az - mint már említettük - mindenesetre balul sült el Halvachs számára, mert a munkásörök, akárhányan voltak is, legyűrték őt, s ismételten alaposan megverték, majd (vagy már az ütlegelés előtt), hogy a rab menekülési esélyeit a minimumra csökkentsék, fájdalmait és a megaláztatást viszont hatványozzák, levetkőztették}. Ez utóbbira már az egyik, udvarra néző helyiségben, a tanácstitkár irodájában került sor. A verés rendkívüli lehetett, és a vele járó szenvedés mértéke is meghaladhatott minden képzeletet: az addig (még ha csak nyáriasan is) felöltözött férfi kínjait valamelyest tompította a ruhája, ám a mezítelen hátra, lábra mért gumibotütések erejét immáron semmi sem csökkentette! A kínjában üvöltő ember látványa Moór Mihály jelentése, 1957. július 10.-U.o. Erről bővebben a későbbiekben esik szó.
