Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Évszázadnyi bizodalom az ősi erényben [Vitek Gábor]

József mandátumáról való lemondása után), 1872-től pedig Kégl György. A szabadságharc leverését követően több mint egy évtized sem volt elég ahhoz, hogy a sebek behegedjenek, ennek következtében a lakosság túlnyomó része „1848"-as érzelmű maradt. A birtokosok között azonban lassan megindult egyfajta megbarátkozás a kiegyezés gondolatával, különösen a vármegyei autonómia helyreállítása után. A birtokát vesztett közép- és kisnemesség egy része a kilátásba helyezett vármegyei, városi illetve helyi hivatalok elfogadását fontolgatta. Az 1867. évi XII. törvénycikk szentesítésével s a június 8-án ősi pompával végbement koronázással egy újabb - az első világháború befejezéséig tartó korszak vette kezdetét: létrejött Magyarország és Ausztria közös kétközpontú, azaz dualista állama, az Osztrák-Magyar Monarchia. Az ország vezetése nem is sejthette, hogy a kiegyezéssel Magyarország szempontjából egy sorsdöntő, a történelmi események tükrében végzetesnek ítélhető államalapításra került sor. „Midőn a múlt év kezdetével közigazgatásunk a törvénykezéstől elválasztatván - fogalmazott 1872. évi jelentésében az alispán -, működését megkezdé, egy nagy feladat megoldása háramlott azonnal az újonnan alkotott megyékre és az újonnan választott tisztviselőkre, tudniillik a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvény foganatosítása s életbeléptetése." A törvény értelmében a vármegyei törvényhatósági bizottság a Csákvári járáshoz tartozó Vereb nagyközségi besorolását hagyta jóvá. A dualizmus időszakának (1867-1918) úgynevezett községi törvényei (1871. évi XVIII. és 1886. évi XXII. törvénycikk) részletesen szabályozták a községek jogállását; jogait, feladatait, gazdálkodását. Keretet biztosított a képviselő-testület működéséhez, körülhatárolta az elöljáróság megválasztásának előírásait, a képviselő felelősségét. A község élén a bíró állt, aki egyrészt a rendre felügyelt és a felmerülő kisebb horderejű ügyekben ítélkezett, másrészt irányította az adóbehajtást s közvetítette a vármegye utasításait. Ebben segítségére bírótársai, az esküdtek, majd a XVII. századtól az írásbeli feladatokat ellátó, tulajdonképpen az írásbeliséget biztosító nótáriusok, azaz a jegyzők voltak. Igazságszolgáltatási ügyekben első fokon az uradalmi tiszttartóhoz, az úriszékhez, másodfokon a vármegye joghatóságához lehetett fordulni. A település törvénytevőjének nagy szerep jutott a haszonvételek kiaknázása terén is, amennyiben ő jogosult beszedetni a földesúri juttatásokat. A bíró melletti tanács összetételéről nincsenek adatok, de a gazdagabb féltelkesek közé tartozó törvénylátó és a két esküdt az adó fizetése alól mentességet élvezett. (A község elöljáróinak 1861. évi névsorát lásd a Függelék XI-ben, az 1950-ig terjedő időszakra a Függelék XII-ben.) A jogszabályok alapján intézte Vereb saját belügyeit, s hajtotta végre a közigazgatásra vonatkozó rendelkezéseket. A XIX. század derekától részletes