Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Az ágaskodó oroszlán oltalmában [Vitek Gábor]

vet szerzett hegedú'virtuóz és verbunkos zeneszerző, Csermák Antal (17747-1822). A településen első alkalommal 1811-ben muzsikált, de országos körútjai során 1818-ban, 1820-ban és 1822-ben is megfordult itt. A Verebi Végh család zene- és művészetpártoló tevékenysége a „korszerű, magasabb szintű zene művelését", igényes kultúrpropagandát, a „magyar zeneként" elfogadtatott verbunkos stílus támogatását és terjesztését hordozta magában. A Fusz János kompozícióit is magába foglaló, 150 esztendőn keresztül őrzött híres és rendkívül gazdag családi kotta- és hangszergyűjtemény a második világháború befejezéséig fennmaradt. A kastély pusztulásával a kottatár maradványai - kiegészülve a könyvtár egy részével - a Szent István Király Múzeumba kerültek. A későbbi nemzedékek is művelték a házi zenét, amiben legtöbbre természetesen „az akadémikus-romantikus irányzat egyik kiemelkedő magyar képviselője", a zeneszerző Verebi Végh (IV.) János vitte a legtöbbre. Alapos elméleti képzettsége mellett kitűnően zongorázott, s ő volt a családi zenekultusz továbbvivője; vezetője és irányítója. „Magyarország összes nem ex professo [nem hivatásos] zenével foglalkozó műszeretői és amatőrjei közül kimagaslik - olvasható Ábrányi Kornél jellemzésében. Ha nem lenne kúriai bíró, hanem lenne külföldön ex professo zenész, zeneköltő, ott bizonyára még inkább kimagasulna, mert még ott is Auer-lámpákkal kell keresni az olyan zenészeket, akik annyi tudás, érzés, technikai készültség és gondolati tartalommal képesek a zenét művelni, mint ő. Sokat, sokfélét és sok irányban komponált mindig magas színvonalon." Neki köszönhető, hogy gyakori vendég volt Vereben - többek között - Liszt Ferenc, Mihalovich Ödön és Gustav Mahler. A 2001-ben épített korszerű verebi általános iskolát róla nevezték el. Miközben Verebi Végh János a Zeneakadémia alelnöki tisztét látta el, fia, Gyula maga is állandó vendége volt a filharmonikusok hangversenyeinek. Saját bevallása szerint maga is komponálgatott, titokban, különösen az utolsó évek magányában. Gyermekorától rajzolt és festett is, első aquarelljein Pulszky Ferencet és Liszt Ferencet örökítette meg. Széles látókörét és műveltségét mutatta, hogy egyik korai „szerelme" a heraldika volt. Az 1884. évi ötvösmű-kiállítás zománccímerei, könyvei, Nagy Iván címerképei, a bécsi Adler és a magyar Turul című folyóiratok első füzetei igényes, színes tábláival felkeltették figyelmét a címerek iránt. Gyűjtötte, rajzolta és festette a címereket. Tizenöt éves korában kezdte a Magyar heraldika szerkesztését, de a hézagpótlónak szánt munkát nem fejezte be. Pulszky Ferenc segítségével beférkőzött a Nemzeti Múzeum levéltárába s ott kutatta a publikálatlan címeres leveleket, s azokat másolgatta. Egyik legjelentősebb ilyen tárgyú - a Turulban is publikált - munkája a magyarországi püspökök címereinek öszszegyűjtése volt, összesen közel ötszáz címerrajzot készített el. Gyűjtését a Heraldikai és Genealógiai Társaság elismerésben részesítette. Erélyesen és kivételes heraldikai