Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)
Haza a magasban [Vitek Gábor]
A presbitérium 2000-ben lakása megsemmisült, ez utóbbit sütó'deként használták. A templomtorony sisakját és tetőzetét aknatalálat érte, a lelkészlak és a gazdasági épületek ugyancsak súlyos károkat szenvedtek. Megrongálódott a templom belső berendezése is, az orgona pedig megsemmisült. „Ehhez járul, hogy egyháztagjaink vagyonilag tönkrementek, az egész község virágzó gazdasági élete a leszegényedés következtében válságos állapotba jutott." Ennélfogva kérvényezte: a „Vereb község határában szétosztásra kerülő és rendelkezésre álló nagybirtokokból az egyház kulturális céljaira ötven katasztrális [hold] földet e fennálló földbirtok-politikai feltételek mellett juttatni szíveskedjenek." Rámutatott: „Egyházunk a fenti károk illetve pusztulás után a juttatott földek jövedelméből tudja építő munkáját folytatni." Három nappal később a földigénylő bizottság - utalva a 600/1945. ME. számú rendeletre - az egyházközség kérelmét elutasította.