Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Haza a magasban [Vitek Gábor]

zott rajta a plébános, máskor pedig 11 magyar forintokat." Másik alkalommal „tizenegy eke s szekerek mentek ki, a barát 3-3 máriást vett mindenik eke után". A szemtanúk elbeszélése szerint a plébános visszaélései olykor tettlegességig is fajultak: „pápista ünnepen estve szekerek mentek ki hálásra, a barát elő találván így szólt: Innep volt ma, miért merészeltek ma dologra menni? El akarta hajtani a szekereket, s annyira kötődött [kötekedett] velők, hogy némelyikének a jármai is eltördelődzének. Ezek mentegették magukat, hogy már nincsen ünnep, éjszaka van. A barát nem gondolván véle, mivelhogy a szekeresekkel nem bírt, egy fiút elkapott és a maga kocsijára tétette zálogul. Tovább menvén más rendbeli szekereket találván, azokkal is kötődött, egy német [katona] lévén a baráttal, melynek meghagyta, hogy ha a legény szaladna, lője meg, azalatt míg a barát a szekereseket térigette, a legény leugrott a kocsiról s elszaladt, a német utána lőtt." Acsády Ádám veszprémi püspök 1733. február 23-án kelt levelében a többségükben református vallású helységek közt említette Verebet, amelyben a váli római katolikus anyaegyház-plébániától függő, külön parókiával nem rendelkező verebi leány- vagy fiókegyház (filia) pásztorálása mellett kálvinista lelkész is működött. 1745-től a lelkipásztornak 12, a tanítónak hat pozsonyi mérő javadalmas földje volt, amelyet a 250-300 lelkes református társadalom művelt meg. Az ellenreformáció térhódításával „a katholikusság szaporodni kezd lassanként a faluban". Ameddig 1721-ben még csupán két aszszony vallotta magát római katolikusnak, addig 1747-ben már húsz „pápista" házaspár élt itt. A református templom - vármegyei gyakorlatot tükröző - földesúri visszavételéről ugyan nem maradt fenn adat, azonban a jezsuiták szándékát mutatták az 1721-ben, 1753-ban és 1786-ban végrehajtott, templom eredetére vonatkozó vizsgálatok és tanúkihallgatások. A század első felében Konyári Sámuel (1724-1739) lelkipásztor és a református tanítómester híveitől az alábbi javadalmazásban részesült: Lelkipásztor: készpénz 25 rhénes [rajnai] forint, búza 25 öreg mérő, melyből elvet háromszori szántásban 8 öreg mérőt és azoknak feltakarítása az eklézsiáé, két eke a tavaszi szántásra, sertvélyesre 5 forint, sóra 2 forint, faggyúra 1 tallér, négy szekér szénát jót és illendőt, fát elegendőt, az eklézsia szőlejének metszése s kapáitatása, stóla esketésért 50 pénz[?] helybelitől, vidékitől 1 forint, keresztelésért 1 máriás, halotti prédikációért 50 pénz[?] Tanítómester: készpénz 13 rhénes [rajnai] forint, búza 13 öreg mérő, amiből 4 mérő őszi vetést háromszori szántásban elvet, tavaszi szántásra egy eke, házsoronkint való kókvia [főzés], egy pár kordován csizma, egy hat ökrös szekér széna, temetéstől 17 dénár, gyermekektől egy-egy véka tavaszi