Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Az élni akarás csodája [Dakó Péter]

Fülöp Zoltán tanító és diákjai (1949) A kommunista párt az úgynevezett kék cédulák alkalmazásától sem riadt vissza. (Kék cédulával szavazhattak azok, akik a választás napján nem tartóz­kodtak állandó lakhelyükön. Több mint százezer kék cédulát felhasználva el­sősorban a kommunista párt tagjai autóbuszokkal, teherautókkal járták a vi­déket, és több szavazókörben adták le voksaikat.) Egy 1948. augusztus 18-án kelt, a község általános helyzetéről szóló, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Fejér Megyei Bizottságának küldött jelentésben ettől a választási eredmény­től jelentősen eltérő adatok szerepelnek. E szerint az MKP 213 (!), az FKgP 310, az FMDP 18 szavazatot kapott. (Az MKP és az SzDP 1948. június 12­én egyesült Magyar Dolgozók Pártja néven.) A választási eredmények tükrében átszerveződött a községi nemzeti bizott­ság és a képviselő-testület. A nemzeti bizottságba a kisgazdapárt és az SzDP három-három, a kommunista párt hét, a Nemzeti Parasztpárt két főt delegált. Elnöke a kisgazdapárti doktor Csaba Zsolt, nyugalmazott adóügyi jegyző lett. A községi képviselő-testületben a kisgazdapárt 11, a kommunista párt négy, a parasztpárt kettő, az SzDP három fővel képviseltette magát. (A köz­ségi képviselő-testület és nemzeti bizottság névjegyzékét lásd a Függelék XVII-ben.) Az MDP megalakulása után további átalakulások követték egy­mást. A képviselő-testületben a kisgazdapárt és az MDP tíz-tíz, a Nemzeti Parasztpárt két mandátumot kapott. „Dr. Csaba Zsolt antidemokratikus ma-

Next

/
Thumbnails
Contents