Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)
GRÓF SZÉCHÉNYI VIKTOR (K. K.)
félelmében. A nagy vadász egész életében emlékezetébe véste apjának komoly szavait, miszerint „komoly vadászember nem szokott ám megijedni, ha rásötétedik". Széchényi Viktor a monarchiában felnőtt, királyhű, igazi magyar főúr volt, aki politikai elveihez haláláig hű maradt: a végsőkig kitartott az uralkodóház mellett, s később, a forradalom viharai alatt és után a deáki örökséget, a „fontolva haladást" részesítette előnyben. E felfogása miatt kortársai szemében néha „rozsdásnak" tűnt, de tapasztalatát és a megye érdekében kifejtett hosszú munkás éveit még politikai ellenfelei is elismerték és tisztelték. Mindezekért 1932. december 22-én Horthy Miklós kormányzótól magas rangú kitüntetést vehetett át (Magyar Érdemkereszt a csillaggal). Élénken foglalkoztatta családja története, s néhány kisebb családtörténetijellegü munka után megírta a Széchényiek genealógiáját. A második világháború vége Budapesten találta, s a főváros ostromát naplójából ismerjük. Az ostrom alatt a Széchényi család huszonkét tagja rekedt a Várban: a volt főispán, feleségével és Zsigmonddal az Úri utca 52. szám alatt kísérelte meg átvészelni az utcai harcokat. A napló, bár jórészt eseménytörténetet tartalmaz, bombázásokat, valódi és álhíreket, összességében véve rengeteg elkeseredettséget áraszt. Mélyen megrázó fiának írott levele, amelyben mint „Széchényi Viktor, barlanglakó" összegzi a feladatokat arra az esetre, „ha elpusztulna". Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. Volt uradalmi főintézőjének visszaemlékezése szerint valószínűleg az oroszok tartóztatták le főrendiházi tagsága miatt a budapesti ostrom során, s egy alagsori, hideg, nyirkos pincébe zárták, ahol egy vékony réteg szalmán feküdt. Itt megfázott és a rabkórházba került. Fia, Zsigmond mindenáron ki akarta menekíteni onnan, s ennek érdekében érintkezésbe lépett a kórházat vezető orosz tiszttel, aki mikor megtudta, hogy egy híres Afrika-vadásszal áll szemben, két vadászfegyverért cserébe, ráállt az alkura. így került a két, oroszlánra és elefántra használt vadászpuska, amelyeknek agyán rézgombbal voltak jelölve az elejtett állatok, az orosz tiszthez, aki azon mód - mielőtt valamelyik családtag odaérhetett volna, minden tiltakozása ellenére az utcára tette a főurat. Egyes variációk szerint Széchényi Gyula, kőröshegyi földbirtokos, mások szerint Jankovich Miklós főispán látta a Petőfi téri templom lépcsőin ülni, ahonnan végül a Völgy utcai Esterházy-villába vitték. Annyira legyengült idős szervezete a fogság és betegség következtében, hogy szabadulása után hat-hét napra, április 19-én meghalt. Először a Hűvösvölgyben temették el nagy titkokban, később Balatongyörökre vitték földi maradványait, és felesége mellett helyezték örök nyugalomra. Széchényi Viktor a XX. század első harmadának egyik legjelentősebb megyei személyisége, nagytekintélyű, nagy munkabírású, köztiszteletben álló főúr volt, aki a század legnehezebb periódusában állt a megyei közigazgatás élén, és élete alkonyán „illúzióitól megfosztott, kenyere javát megevett bús magyarrá vált", akiről méltatlanul megfeledkezett az utókor. A festmény Balló Ede alkotása, feltehetően 1917-ben készítette a művész. Gróf Széchényi Viktor nyakában a Porosz Vörös Sas Rend középkeresztje, a Német Vaskereszt (II. o.). Mellén balról az Osztrák császári Lipót Rend lovagkeresztje (IV. o.), Károly Csapatkereszt, 1898-as Udvari Ezüst Jubileumi Emlékérem, 1898-as Katonai Jubileumi Emlékérem, 1908-as Jubileumi Emlékkereszt, Porosz Korona Rend (III. o.). Mellén alul a Vörös Kereszt tiszti kereszt hadidíszítménnyel.
