Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)
GRÓF SZÉCHÉNYI VIKTOR (K. K.)
Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy rendkívüli teherbíró-képességére és éleslátására egyszer még szüksége lesz a vármegyének. A politikai életben lemondása után is tevékeny részt vállalt, 1926-ig két cikluson át nemzetgyűlési képviselő - előbb kisgazdapárti, majd egységes párti programmal. 1921-ben nagy feltűnést keltve kilépett a Keresztény Kisgazda- és Földmíves Pártból, mert annak vezetői kijelentették, hogy meggyőződésből, és nem a kisantant fenyegetésének hatására szavazták meg IV. Károly trónfosztását. Széchényi Viktor 1926. december 16-án gróf Károlyi Józsefet és Nagy Pált követve, mint a kormánypárt befolyásos egyénisége, a megyében az Egységes Párt egyik vezetője és gróf Bethlen István miniszterelnök konszolidációs politikájának lelkes híve, ismét a főispáni székbe ült. A régi-új főispán politikai hitvallása azonos volt a Bethlen-kormány politikai vonalvezetésével. Ahogyan programbeszédében hangsúlyozta, „szorosan a keresztény nemzeti alapra" épített és az a „keresztény és nemzeti érzésű főldmíves társadalomra támaszkodó polgárság" érdekeivel állt összhangban. Széchényi Viktor második főispánsága (1926-1939) első éveiben szüksége is volt a szilárd politikai öntudatra, ugyanis a sajtó előbb a székesfehérvári polgármester sikkasztásától és a néhány évre rá kirobbant felekezeti villongásoktól volt hangos. 1930 nyarán Zavaros Aladár fehérvári polgármester és egy tanácsosa a városi beruházásokból, a város vagyonából és az ínségmunkára tartalékolt pénzekből jelentős összeget sikkasztott el. A tanácsos önmagát jelentette föl a főispánnál, Széchényi pedig a belügyminiszternek referált. A város még hetek múlva is felbolydult méhkashoz hasonlított. Ennél viszont nagyságrendekkel többet ártott tekintélyének az a katolikusok és protestánsok között feszülő ellentét, amely végül 1933 áprilisában robbant ki, és ezekben az években még többször felütötte fejét. Az áprilisi közgyűlésen az alispáni jelentéshez hozzászólva Szabó Jenő esperes-plébános szóvá tette, hogy szerinte a kormánypártban túlsúlyba kerültek a protestánsok, akik kedvezményeket akarnak kicsikarni iskolák, templomok építésére. Beszélt arról is, hogy Shvoy Lajos püspököt, egy vidéki szolgálata közben, személyes sérelmek érték. Támadások célkeresztjébe került mint a történtekért elsősorban felelősek - Széchényi Viktor főispán és Havranek József alispán is. A Fejér Megyei Napló egy cikkében így írt: „A tűzcsóva elrepült, és az ellenségektől körülzárt csonka országunk történelmi vármegyéjének nagytermében a magyar testvérek szemében felparázslott a turáni átok...romboló tüze...". A főispán lemondott, azonban a belügyminiszter ezt nem fogadta el, mert nagy politikai és közigazgatási tapasztalataira szüksége volt a kormányzatnak. A vármegyei kisgyűlés 1933. május 9-én szintén bizalmat szavazott neki, de a nagy port felkavart ügyről még hetek múlva is cikkeztek a Fejér megyei sajtóban. A megyei politikai közélet eldurvulása az országos politikai viszonyokkal állt párhuzamban. Amikor 1935-ben - a teljesen Mussolini bűvkörébe került miniszterelnök - Gömbös Gyula tanácsára Horthy Miklós kormányzó feloszlatta a képviselőházat és új választásokat írt ki, Bethlen István tizenhárom képviselőtársával kilépett a kormánypártból, a Nemzeti Egység Pártjából. Nem véletlen, hogy a megyei szélsőjobboldal ekkor kezdte meg összehangolt támadását a konzervatív, bethlenista értékeket valló főispán ellen. Ebben Pálffy Daun József volt az irányító, aki a kulisszák mögül rendezte meg az eseményeket. Megindult a főispánellenes kritikák és rágalmak ára-