Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)

GRÓF CZIRÁKY ANTAL MÓZES (E. F.)

A nyugat-magyarországi uradalmakat birtokló család, amelyektől az előneveit - Dénesfa és Cirák -, az utóbbi esetében pedig a család nevét kölcsönözte, a kenyéri és rumi birtokok tulajdonosa, majd a XVIII. század második negyedétől a Fejér megye lovasberényi uradalom földesurai lettek. Az utóbbi birtokot 1730-ban megvásárló gróf Cziráky József császári és királyi tanácsos felmenőihez hasonlóan aulikus főnemes, 1742-ben Mária Terézia trónjának védelmében felkelő nemesek kapitányaként hunyt el. Gyermekei közül László kezére került az uradalom, akitől fia, Antal Mózes örökölte a nyugat-magyarországi és a Fejér megyei birtokokat, amelyek több mint tizenötezer holdat tettek ki. Cziráky Antal Mózes apjától, Cziráky Lászlótól 1791-ben örökölte a Fejér, Sopron és Vas megyei birtoktesteket. Hat évtizeden át volt Lovasberény mezőváros történetét meghatározó személyiség, egy személyben földesúr, a megyei közélet egyik vezető egyénisége, az országbírói tisztség betöltésével a magyar királyság zászlósurainak egyike, majd élete alkonyán államminiszter. Sopronban született 1772. szeptember 8-án. Anyja zichi és vásonkeői Zichy Julianna grófnő. Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban végezte, egyetemi éveit Pozsonyban és Pesten töltötte. 1791-ben egyetemi társaival egyletet alakított a magyar nyelv és irodalom felkarolására. Válaszul II. József (1780-1790) összbirodalmi és németesítő törekvéseire az alig húszesztendős ifjú a nemzeti törekvések mellett tett hitet. A nemzeti politika és művelődés szolgálata hamarosan kettévált élete további alakulásában. Cziráky Antal aulikus, császárhű politikus lett, ugyanakkor megmaradt a művelődés, a tudományok támogatójának és a jogtudományt illetően annak művelőjévé vált, országbíróként több mint egy évtizeden át (1828-1839) szolgálta Justicia igazságosztó kardját. I. Ferenc királlyá koronázásakor (1792) aranysarkantyús vitézzé avatták. 1793-ban Pest-Pilis-Solt vármegye tiszteletbeli jegyzője, 1794-ben már a helytartótanácsnál találjuk fogalmazói beosztásban. 1796-tól ugyanott titoknok, 1800-tól pedig tanácsos. A középszintű - megyei - közigazgatásban 1808-ban kapott szerepet; Esztergom vármegye főispáni helytartójává nevezte ki az uralkodó (Esztergom főispánja a mindenkori hercegprímás). 1811-től Vas vármegyében ugyancsak főispáni helytartó. E néhány esztendő alatt bizonyítja a Habsburg-Lotharingiaiuralkodóház iránti hűségét. Különleges megbízatásokat is teljesít: 1817-ben a felső-magyarországi megyék ínségügyi királyi biztosa, még ugyanebben az esztendőben az udvari kamara alelnöke, szolgálataiért megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet is. Első házasságát 1794-ben kötötte illésházi Illésházy Júlia grófnővel, második neje németújvári Batthyány Mária grófnő, s 1843-ban harmadszor is megnősült, október 18-án Walterskirchen Karolinával kötött házasságot. Első neje 1814-ben, második felesége 1840-ben hunyt el. Batthyány Máriával kötött házasságából 1818. december 29-én született fiúgyermeke, a nagy gonddal nevelt János, aki 1860-6l-ben ugyancsak Fejér vármegye főispáni tisztségét töltötte be. A Habsburg-Lotharingiai-ház iránti hűségét az uralkodó újabb elismerésekkel jutalmazta, és további feladatokkal bízta meg. 1825-ben Fejér megye főispánjává nevezete ki I. Ferenc, 1825 és 1827 között tárnokmester, 1828-tól 1839-ig országbíró, egyúttal a Kúria elnöke, 1830-ban a Mária Terézia alapította Szent István-rend nagykeresztjének tulajdonosa, 1836-tól pedig az aranygyapjas rend lovagja. Az „Isten kegyelméből" uralkodó Habsburgoktól, I. Ferenctől, majd V. Ferdinándtól szinte mindent megkapott érdemeiért; a birodalom, az ősi, magyar nemesi szabadságjogok és feudális kiváltságok védelméért. 41