Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)
A VÁRMEGYE PECSÉTJE, CÍMERE, TÖRTÉNETI ZÁSZLÓI (V. G.)
se a török előrenyomulását követően sem vált általánossá, kialakulásuk nehézkesen haladt előre az 1550. évi LXII. törvénycikk szentesítéséig, amely - utalva Somogy vármegye pecséthasználati gyakorlatára - a címerhasználat alapjait vetette meg, amennyiben elrendelte, a vármegye nevében kiállítandó okleveleket egy pecsét alatt kell kiadni. A törvény intentiójaként 1550. február 12-én kiadott királyi leirat azt is kimondja, minden vármegyének külön címert, címerjelvényeket és pecsétet kell adni. Pusztán következtethetünk: valamennyi, az akkoriban török hódoltság alatt nem álló vármegye kaphatott pecsétet és címert. A törvény, később a végrehajtási rendelkezésként értelmezendő leirat részletesen szabályozta a vármegyei pecsétek alkalmazását, ezzel szoros összefüggésben a vármegyei címerhasználatot. Utóbb az 1596. évi XL törvénycikk azt is elrendeli, hogy a vármegyék tulajdon zászlóval is bírjanak. A pecséthasználatot törvénybe iktató rendelkezés hatására, még az országgyűlés esztendejében Zala, Zemplén, Nyitra és Hont vármegye kért és kapott címert adományozó oklevelet. A XVI. század közepén azonban a vármegyék egy része nem volt abban a helyzetben, hogy a törvénycikk utasításait kövesse, ugyanis a török megszállás több vármegye működését lehetetlenné tette. Nem volt ez másként a hódoltság alatti Fejér esetében sem, ugyanis Fehérvár 1543-as török megszállásával a vármegye is a félhold hatalma alá került. A törökök kiűzését követően a XVII. század végétől kap megújult lendületet a vármegyei pecsét- és címerhasználat, s nemsokára többségük rendelkezett önálló címerrel. II. József 1786-ban ugyan felfüggesztette a vármegyék kialakult hitelesítési gyakorlatát; elrendelte, hogy minden magyar vármegye Magyarország állami címerét alkalmazza a vármegye elnevezésének köriratával, halálát követően azonban a vármegyék visszatértek eredeti címeres pecséteik használatához. A XIX. század derekán - a magyar nyelv hivatalossá tételével (1844. évi II. törvénycikk) párhuzamosan - eredményes mozgalom indult a vármegyék címeres pecséteik addigi latin köriratának magyar nyelvűre változtatásáért. A vármegyei címeres pecséteket a mindenkori király adományozta, s a legkisebb változtatást is az uralkodó volt jogosult engedélyezni címeres oklevélben. Kancelláriai véleményezést követően az uralkodó döntött a címeradományozásról, majd kiállították az aláírásával ellátott címereslevelet, melynek tartalmát valamint az adományozott címert vagy címeres pecsétet bemásolták és lefestették a Királyi Könyvekbe (Libri Regii). Annak ellenére, hogy az 1550-ös országgyűlés biztosította a vármegyei pecsét- illetve címerhasználatot, a XVI. századból származó címerrel rendelkező vármegyék száma csekély. Legtöbbjük a törökök kiűzését követően, vagy a XVIII. században rendezte címerkérdését az uralkodóhoz fordulva, vagy kérték régi címeradományuk újbóli megerősítését, vagy új címert kértek. Több vármegye ellenben nem címereslevelet, hanem pecséthasználati jogot kapott, amely pecsétben címer szerepel. Ezek közé tartozott Fejér is, mint volt hódoltsági terület ha bírt is volna 1688 előttről címereslevéllel, korábbi címerjoga s ez által címere sem ismeretes. Kérve a vármegye régi jogaiba való visszahelyezését az 1692-ben újjászervezett Fejér vármegye főispánja, Esterházy Ferenc szorgalmazta az uralkodónál a donatiót. I. Lipót Ebersdorfban 1694. október 10-én adományozott címeres pecsétről - s nem címerről - adományi eveiét a vármegyének, latin körirata „SIGILLUM-COMITATUSALBENSIS". Az ősi címerről - ti. Szent Istvánt és a gyermek Jézus Krisztust karján
