Gulyás Antal: Kistérségi gimmnáziumok Fejér megyében 1963-1978 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 26. (Székesfehérvár, 1999)
A gimnáziumok létrehozásának előzményei
József Attila Gimnázium, Teleki Blanka Gimnázium, Vasvári Pál Gimnázium (a megszűnt tanítóképző utódintézménye), Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikum, Mezőgazdasági Technikum, Ságvári Endre Gépipari Technikum, Jáky József Űt- és Vasútépítő Technikum. Ezt a struktúrát egészítették ki a Bicskén, Móron és Sárbogárdon, a járási székhelyeken működő gimnáziumok. A hatvanas évek elejére megnövekedett gimnáziumi igényeket ezek az iskolák maradék nélkül nem tudták ellátni. Felvetődött a gondolat a további gimnáziumok létrehozására. Az MSZMP VIII. Kongresszusa határozatot hozott, hogy a következő évtizedben általánossá teszik a középfokú oktatást. Majd azt követően az MSZMP Fejér Megyei Bizottsága foglalkozott a megye középfokú oktatásának 20 éves távlati fejlesztésével, és fontos feladattá tette a fejlesztési mutatók tervidőszakonkénti megvalósítását. Az oktatás - eltekintve annak személyi és tárgyi feltételeitől statisztikai mutatóvá degradálódott. A két évtizedes távlati fejlesztési koncepcióban az 1965/66. tanévig kijelölt feladatok végrehajtása csak a megye állami és társadalmi erőforrásainak szoros összefogásával és gondos irányításával lehetséges - szólt a határozat. 1 Az új intézményeket elsősorban falun - a beiskolázási, közlekedési- és üzemi lehetőségek figyelembevételével - tervezték. Arra törekedtek, hogy 1965/66-ig minden járás területén folyjék középfokú - gimnáziumi szintű - oktatás. Ezzel a járások közötti közműveltség és a beiskolázási lehetőségek különbségét is enyhíteni szándékoztak. A tervek szerint a legtöbb középiskolát az 1963/64. tanévben szándékoztak megnyitni. A fő célkitűzések végrehajtásával párhuzamosan az oktatási intézmények hálózatát fokozatosan olyan mértékben kell szélesíteni - vallották -, hogy ki tudja elégíteni a társadalom és az egyén fejlődő kulturális igényeit, továbbá a tanulás technikájának fejlődéséből adódó népgazdasági igényeket. Általában biz-