Gulyás Antal: Kistérségi gimmnáziumok Fejér megyében 1963-1978 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 26. (Székesfehérvár, 1999)

A gimnáziumok létrehozásának előzményei

A Velence térségét kiszolgáló mezőgazdasági szakmunkás­képző intézet tanműhelyét a Velencei Növényvédő Állomás sa­ját erőből alakította át egy feleslegessé vált szerelőcsarnokból. Ekkor született az a határozat is, amelyben megfogalmazták, hogy „a jövőben az újonnan épülő általános és középiskolákat minden évben legkésőbb augusztus 20-áig adják át rendel­tetésüknek." 3 Időközben a kollégiumi férőhelyek bővítéséről is intézked­tek. Szükségesnek tartották, hogy a férőhelyek száma az elkö­vetkezendő esztendőkben gyarapodjon. Azonban Fejér megye beruházási keretében kollégium építése nem szerepelt, s ezen a második ötéves terv időszakában nem is változtathattak (kö­szönhetően a tervgazdálkodás korlátainak). A meglévő székes­fehérvári kollégiumokban olyan családok és személyek is lak­tak, akiknek bentlakása nem volt indokolt. A Fejér Megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága elrendelte, hogy a kollégiumokban lakó családokat és személyeket 1965-ig fokozatosan ki kell köl­töztetni. A létrehozott gimnáziumokban a terveknek megfelelően kezdődött az oktatás. Már az indulásnál az öt plusz egyes rend­szert vezették be. Ez pedig azt jelentette, hogy a tanulók a hét négy napján a gimnáziumi tananyaggal foglalkoztak, míg egy napon - a majdani szakma megszerzése reményében - poli­technikai oktatásban részesültek. Természetesen e területen is az ideológiai megfontolás járt az élen, míg a gyakorlati oktatás személyi és tárgyi feltételei szinte teljesen hiányoztak. E miatt ez az oktatási forma néhány éves működés után meg is szűnt, elhagyták a gyakorlati képzést. Amíg működött, Enyingen a gyakorlati oktatás lehetőségét az akkor már fejlődő állami gazdaság biztosította. Az oktatott szakma elsősorban a mezőgazdasági gépszerelés, másodsorban a növénytermesztés volt. Mindkettőre jó lehetőséget kínált a nagyüzem. Ercsiben a gyakorlati oktatás bázisát a cukorgyár biztosítot­ta. Itt részben laboráns képzés, részben pedig a cukorgyártás technológiájához kapcsolódó villamos ipari ismeretek oktatása valósult meg. Polgárdiban a gyümölcstermesztéssel összefüggő feladatok oktatását a termelőszövetkezet biztosította.

Next

/
Thumbnails
Contents