gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

nek, valaki tudomására hozta a szervezőbizottságnak, hogy én Pécsett hadapródiskolát végeztem. Kapva kaptak az alkalmon, és anélkül, hogy engem megkérdeztek volna, kineveztek az akadémiai zászlóalj parancsnokává, bár tiszti rangom nem volt. Első hallásra rossz tréfának véltem az egészet, és Szirmay Tamás barátom s egy akadémista lány társaságában, a szép időt kihasználva, kimentünk egy vitorlással a Balatonra. A Zala torkolata közelében vetettünk horgonyt, és a körülményekhez képest jó hangulatban elevenítettünk fel emlékeinket. Kirándulásunkat olyan élmény szakította félbe, amely ismét azt igazolta, hogy - a látszat ellenére - a háború itt is a nyomunkba szegődött. A rádió és az írott sajtó számtalanszor közzétette, hogy a külföldi, főként olasz támaszpontokról vadászkísérettel induló angol-amerikai bombázók gyakran a Balaton légterében gyülekeznek, majd kisebb kötelékekre szakadva onnan repülnek tovább, hogy kijelölt célpontjaikat bombázzák. Valószínűleg az egyik ilyen kötelékből vált ki az a kéttörzsű amerikai gép - egy Lightning -, amelyet csak későn vettünk észre, és így teljesen váratlanul csapott le ránk, végigpásztázva körülöttünk a Balaton vizét. Kiszolgáltatottságunkban a csónak mélyére lapultunk, és ott, pusztán jó szerencsénkben bízva vártuk ki, amíg a pilóta még egyszer megismételte ezt a harcászatilag értelmetlen, szadista produkciót. A két támadás között fölnéztünk: a gép olyan alacsonyan repült, hogy egy másodpercig még a néger pilóta arcát is láttam. Még mindig az átéltek hatása alatt álltam, amikor visszaértünk a keszthelyi kikötőbe. Itt ért utol a hír: másnap reggel, mint újonnan - igaz, csak szóban - kinevezett parancsnoknak lelkesítő beszédet kell intéznem az akadémiai zászlóalj legénységéhez. Ekkor 1944 őszét írtuk. A parancsot nem akartam puszta virtusból megszegni, de fogalmam sem volt, hogyan állítsak össze olyan beszédet, amely nincs ellentétben a felfogásommal, és retorziókat sem von maga után. (Azokban a hetekben ugyanis már a „nemzetvezető", a gyakran megszállottnak és őrültnek ítélt Szálasi Ferenc kezében összpontosult a hatalom.) Mivel nem láttam más megoldást, inkább vállaltam az esetleges megtorlás kockázatát, semhogy lemondjak a meggyőződésemről. Másnap a Georgikonban összegyültekkel ékes szavakkal közöltem személyes véleményemet: a háború elveszett, a további harc értelmetlen,